autóipar

Dél-Korea lesz a márciusi budapesti autóipari fórum partnerországa

2018.01.04.

Dél-Korea lesz idén a think.BDPST fórum kiemelt partnerországa, a március 28-29-én Budapesten megrendezendő esemény fő témái a digitalizáció, a közlekedés és a szállítmányozás fejlesztései, az e-közlekedés és az önvezető autók lesznek - tájékoztatta az eseményt szervező Antall József Tudásközpont szerdán közleményben 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium együttműködésével, valamint a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával megvalósuló esemény lehetőséget kínál Magyarország, a térség, valamint az Európai Unió innovációs lehetőségeinek újragondolására - hangsúlyozták a közleményben.

A think.BDPST stratégiai innovációs fórum a régió fejlődése mellett az üzleti, kormányzati és civil szféra együttműködését is erősíti - tették hozzá. 

A közlemény idézi Antall-Horváth Veronikát, a tudásközpont igazgatóhelyettesét, aki szerint a járműgyártás és a szállítmányozás új technológiái gazdasági lehetőséget jelent a visegrádi országok számára. Az innovációs konferencia megrendezését azzal indokolta, hogy a térség államainak együttműködése versenyelőnyt biztosíthat a globális versenyben.

Dél-Korea részvételét Varju Krisztina Dóra, a magyar V4 elnökség miniszteri biztosa jelentette be, hangsúlyozva, hogy a távol-keleti állammal nemcsak Magyarország, hanem a V4-ek is széleskörűen működnek együtt. Rámutatott: Dél-Korea támogatja a Nemzetközi Visegrádi Alap munkáját, megosztja a kutatás-fejlesztés terén szerzett tudását, a visegrádi országok pedig a politikai és piacgazdasági átmenet tapasztalataival segítik a koreai partnereket. (...) (mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Egy Daewoo Matizhoz kötöztek egy felismerhetetlen roncsot a 3-as főúton. ..
2024.04.20
A közlekedésbiztonsági feladatokban legügyesebb család idén is egy új Skodával mehet haza. ..
2024.04.20
10 éves Grand Cherokee 6 millióért, amire még locsolni kellene egy kis pénzt ..
2024.04.20
A központi járási ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a....
2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..