GAMF-csapat

Díjeső a GAMF Megaméterének Franciaországban

2014.06.03.

A Kecskeméti Főiskola GAMF csapata volt a legnagyobb sztár az energiatakarékos járművek versenyén, a franciaországi Toulouse-ban.

Az EducEco a második legnagyobb üzemanyag-fogyasztási verseny Európában, amelyen főiskolás, egyetemista csapatok mutatják be minél kisebb fogyasztású saját tervezésű, építésű járműveiket. 2434 km/1 liter fogyasztással a Kecskeméti Főiskola Megaméter nevű járműve szerezte meg az első helyet a prototípus benzines kategóriában, de a csapat elhozta a prototípus kategória nagydíját, és két különdíjat is kapott a designért és a technikai innovációért.

A Kecskeméti Főiskola GAMF csapata már a negyedik járművét építette erre a versenyszezonra. Több fejlesztést is végrehajtottak, amelyek a dugattyút, a hajtórudat, a kerékagyakat, az elektronikus motor- és járművezérlő rendszert érintették. 2010 óta minden évben tökéletesítették a technológiát, így jutottak el az 1588 km/1 literes fogyasztástól a 3082 km/1 literes fogyasztásig.


A középső a Megaméter!

Ezt az eredményt, amellyel bekerültek a világon a 3000-es határt átlépők szűk „klubjába”, 2013 augusztusában érték el a finnországi Nokiában, versenypályán. Az idei rotterdami Shell Eco-marathonon 2096 km/1 liter teljesítménnyel zártak, ami a dobogó harmadik fokára volt elég, technikai fejlesztéseiket viszont innovációs különdíjjal ismerték el. Az EducEco-ra a javítás reményével indultak el.

A Toulouse-ban május 30-án és 31-én megrendezett EducEco elnevezésű versenyen összesen 12 kategóriában indultak a járművek, ebből hat a prototípus kategória az üzemanyag-használat szerint. A verseny a városban kialakított utcai pályán folyt, ami nem könnyítette meg a csapatok dolgát, és nem kedvezett az időjárás sem.


A győztesek öröme!

A kecskeméti főiskolások saját csúcsukat nem tudták megközelíteni – utcai pályán erre egyébként is kicsi az esély –, de a 2434 km/1 literes eredménnyel mintegy 800 km-rel előzték meg a második helyezettet, a további indulók pedig nem tudták elérni az 1000 km/literes teljesítményt sem. Az összes prototípus – mind a hat kategóriában – között a GAMF csapat futotta a legjobb eredményt, így elhozhatták a prototípus nagydíjat is. A kecskemétieké lett ezen túl a design díj és a technikai innovációs díj is.

A csapat idén nyáron ismét visszatér a finnországi Nokiába, ahol eddigi saját legjobb eredményüket futották az ottani versenyen. A vándorserleget vissza kell vinniük, hogy átadhassák az idei nyertesnek, de bíznak benne, hogy a kupa újra Kecskemétre kerül majd.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....