Formula Student

E-Race győztes magyarok

2017.08.16.

Új csapat, új kapitány, új bázis, ahol megint szuper-gépet épített a BME FRT.

 

Centizés targoncával

Már tavaly új helyre költözködtek, ám nem csak cipekedni kellett, hanem festeni, mázolni, berendezkedni és közben egy teljesen új autót építeni. A magyar mérnökhallgatóknak időben sikerült mindent megoldani, márpedig áttelepeülés közben is akadtak súlyos feladatok: például egy óriási méretű, egy tonnás munkaasztalt kellett becentizniük targoncával, majd kézi erővel az új bázis műhelyébe.

Ennél nehezebb feladatot is teljesítettek már, hiszen nulláról indult a több mint évtizede alapított és folyamatosan változó összetételű BME Formula Racing Team, mely 2007-ben építette az első magyar Formula Student versenyautót a Budapesti Műszaki Egyetemen, Bári Gergely vezetésével. A Formula Racing Team 2016-ban már a tizenegyedik autójával versenyzett: az FREC-006-osnak mind a négy kerekét egy-egy villanymotor hajtotta, ezzel nyerte a németországi Formula Student e-race-t a BME Formula Racing Team, mely Silverstone-ban második lett a villanyautók mezőnyében és övék volt a legjobban gyorsuló autó Gönyűben. Annak ellenére, hogy kevés nemzetközi futamon vett részt, a világranglista éves összesítése szerint tizedik helyen végzett a magyar csapat.

Évadnyitó győzelemmel

Idén is úgy indult az év, ahogy tavaly: a BME Formula Racing Team egyetlen kelet-európai csapatként ismét megnyerte a németországi e-Race futamot, mely tulajdonképpen a műfaj nyitóversenye, ráadásul olyan, ami csak villanyautók indulnak.

A BME FRT szezonjának második állomása új helyszín volt, hiszen nem a gönyűi kikötőben, hanem az örkényi Euroringen rendezték a Formula Student East-et. A helyszín egyébként tényleg megfelelőbb, mert széles és biztonságos bukóterű versenypálya, valamint kényelmes bokszutca várta a tizenhét országból érkezett harmincnyolc csapatot. Magyarországot a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről a BME FRT, a kecskeméti Pallas Athéné Egyetemről a KeFo Motorsport és a győri Széchenyi István Egyetemről az Arrabona Racing és motorbeszállítója, a SzEngine képviselte. A 954 hallgató között a magyar csapat mellett német, svájci, holland, észt, finn, orosz, szlovák, cseh, osztrák, török és amerikai teamek érkeztek az örkényi Euroringre.

Özönvíz és kánikula

Az időjárás nem fogadta kegyeibe a csapatokat, mert a kánikulát még bírták az emberek és gépek, de az özönvízszerű eső idején le kellett állítani a versenyt. A hangulat ettől függetlenül nem romlott el, több autó viszont igen. A győri Arrabona Racing Team futóműhiba miatt volt kénytelen feladni az endurance versenyt.

Végül a holland Formula Student Team Delft lett az első, majd a német KA-RaceIng és honfitársuk, a GreenTeam Uni Stuttgart következett. Az Audi Hungaria különdíját az ugyancsak német Hawks Racing Team kapta. A világszínvonalúan erős mezőnyben a BME FRT a kilencedik, a győriek a 19-ik, a kecskemétiek 22-ik helyen végeztek az összesítésben.

A bírói stáb a Mérnökök a Járműves Műszaki Felsőoktatásért Egyesület tagjai és közel 150 fős műszaki gárda adta, megjelent az örkényi futamon Ludwig Vollrath a Formula Student Germany vezetőségi tagja.

Irány Most!

Ezután következett a csehországi Most, ami ugyancsak jó helyszín, mert igazi versenypálya, bukótérrel bokszokkal. Nagyon szép helye az Autodrom Most, mely gyönyörű környezetben, Csehország északi részén található. A pálya vonalvezetése változatos, a szintkülönbségek pedig látványossá és élvezetessé tették a futamokat, a pilóták minden versenyszám után mosolyogva szálltak ki az autóból.

Érdekesség volt a versenyen, hogy külön értékelték az elektromos és belsőégésű motorral hajtott autókat, mind a statikus, mind a dinamikus versenyszámokban. Népes volt a mezőny: 47 csapat indult, köztük 14 elektromos hajtással. Az erős nemzetközi mezőnyben volt több német és cseh csapat, rajtoltak oroszok, lengyelek, olaszok, törökök, angolok és belgák is.

Magyarok az élmezőnyben

A csehországi futam eredményeiről Sipos Gábor, a BME Formula Racing Team kapitánya nyilatkozott az Autószektornak: Az elektromos csapatok között az összetett 4. helyen végeztünk. Büszkék vagyunk a Statikus versenyszámok összetettjében elért 2. helyre, mely a Cost and Manufacturing Eventen elért 4-ik, a Business Presentation versenyszámon elért 7-ik és Design Event-en elért 5-ik helynek köszönhető. Az Endurance, Gyorsulás és Skid pad versenyszámokon három negyedik helyet szereztünk, az Autocrosson hatodikok lettünk. Végül, de nem utolsó sorban pedig megnyertünk az Endurance versenyszámra vonatkoztatott Energiahatékonysági versenyszámot. Összességében a csapatok erősségét látva elégedetten tértünk haza a cseh útról.

Profi konvojjal hajtanak

Öt jármű biztosította a versenyautó és az alkatrészek, szerszámok, valamint a 26 fős csapat szállítását. Az autókért nagy köszönettel tartozunk a Porsche Hungaria-nak és a Trumpf Hungary Kft-nek, ők tették lehetővé, hogy biztonságosan jusson ki a felszerelés és a csapat is a 650 kilométerre lévő pályára.

Az idei németországi úton edződött társaságnak nem volt nagy falat a cseh út, hiszen távolságban csupán fele olyan messze volt. Orrkúp és oldaldobozok nélkül, az egyik dobozos járműben lekötve, és felszereléssel körbepakolva került szállításra, sértetlen állapotban érkezett meg a verseny helyszínére kedd délben, szerda reggel pedig már a gépátvételen álltunk vele sorban, mesélte a kapitány.

Háromezer alkatrész

Röviden a BME FRT autójáról: szénszálas kompozit vázszerkezet, variálható hajtásszabályozás, négy kerékagyra rögzített elektromotor, kerekenként 327 newtonméteres nyomaték, 6,2 kilowattos akkumulátor kapacitás. A konstrukció nem változott: a háromezer alkatrészből álló és 225 kilogrammos FREC 007-es versenyautó álló helyzetből kevesebb, mint három másodperc alatt gyorsul százas tempóra.

Az angolul tartott prezentációk között szerepel a tervezés, a költség, a gyártás és az üzleti terv. A különböző gyakorlati feladatoknál az eltérő tulajdonságokat vizsgálják: 75 méteres pályán az egyenesben való gyorsulást és fékezést mérik, a 8-as alakú pályán a jó oldalgyorsulással, vagyis a stabilitással lehet sokat nyerni, az 1 kilométeres autocross után következik a 22 km Endurance, köztes megállással és pilótacserével. Utóbbinál nem csak a tempó a fontos, mert sok pontot hozhat a hatékony energiafelhasználás.

Hol vannak tartalékok?

Az Endurance tempónk ezen a versenyen nem tudott jobb lenni, mert az akkumulátor teljes kapacitását kihasználtuk, ezen a leggyengébb láncszemek, a cellák cseréjével javítunk. Fejlesztjük a hajtásrendszer hűtését is, hisz bár a cseh versenyen nem volt vele baj, az akkumulátorkapacitás növekedésével korlátozó tényezővé léphet elő a tempónk tekintetében, nyilatkozta Sipos Gábor kapitány.

A másik magyar csapatnak megint nem volt szerencséje: a győri Arrabona Racing Team, vagyis az ART autóján a csehországi futamon a SzEngine benzinmotor rakoncátlankodott. Az ART és a BME FRT is az augusztus 17-től 20-ig Győrben megrendezésre kerülő Formula Student Hungary-n zárja az idei szezont.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....