elektromos töltőállomás

Elektromos töltőkutat adtak át Szombathelyen

2016.01.29.

Az elektromos autók közlekedését segítheti az az innovatív műszaki megoldás, amelyet három Vas megyei mérnök fejlesztett ki, és amelynek nyomán pénteken átadták az általuk alapított eTank Hungary Kft. első elektromos töltőkútját Szombathelyen.

A töltőkút a város egyik legforgalmasabb főútja mellett, a Körmendi út 40. alatt, a Centennáris Inkubátorház és a Savaria Pláza közötti területen az egyik bevásárló központ szomszédságában található.

Nagypál Tibor, a cég ügyvezető igazgatója elmondta: egy úgynevezett középgyors 22 kilowatt teljesítményű töltőállomást telepítettek, ahol az elektromos autókat típustól és töltöttségi állapottól függően 30-300 perc alatt lehet teljesen feltölteni.

Ez a töltési sebesség szavai szerint nem túl nagy, de ahhoz elegendő, hogy ha mondjuk miközben valaki elintézi a bevásárlást, vagy a szomszédos pláza mozijában megnéz egy filmet, addig feltöltse elektromos autójának akkumulátorát - mondta.

Hozzátette: előnye viszont, hogy az elektromos hálózatot ez a kútfajta nem terheli meg úgy, mint egy gyorstöltő, így szinte bárhová gazdaságosan és gyorsan telepíthető.

Hajdú Adrián elmondta: fejlesztésük abban új, hogy a rendszer szinte személyre szabott szolgáltatást képes nyújtani a felhasználó számára, aki egy mobil applikáció segítségével okos eszközén - telefonján, óráján, tabletjén kaphat információkat arról, hogyan áll a feltöltés, hány kilométer megtételére elegendő a jármű energiatartaléka, vagy hogy hol található a legközelebbi töltőállomás.

Porpáczy István a folyamatos távfelügyeletet emelte ki, amelynek során a töltést központilag tudják vezérelni és felügyelni, igény szerint akár folyamatos video felügyeletet biztosítva az ügyfél számára. A töltőkút - melynek használatát az átadóünnepségen a gyakorlatban is bemutatták - egy mágneskártya segítségével vehető igénybe, amely alapján a számítógépes rendszer azonosítja a felhasználót, és a feltölteni kívánt járművet, így a mért töltési teljesítmény alapján fontos adatokkal tud szolgálni.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere az átadóünnepségen elmondta, hogy a vasi megyeszékhelyen rövidesen átadnak majd egy úgynevezett gyors töltőkutat is, amely az országos hálózat része lesz.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....