Gumiabroncsok

Életmentő minőség - 1. rész

2016.10.06.

A Bridgestone Magyarország, a múlt héten tartotta meg tesztnappal összekötött sajtótájékoztatóját. A téli szezon előtti szakmai napon a célkeresztben a prémium abroncsokat állította a cég.

Nemhogy a tél, de még az ősz egy lehelete sem volt felfedezhető a Bridgestone Magyarország sajtótájékoztatóval egybekötött szakmai napján. Úgyhogy a Groupama tanpályán rendesen dolgozott az esőztető rendszer, hogy a megfelelő körülményeket szimulálják. Mielőtt azonban rávezettek volna bennünket a műgyantára, az elméleté volt a főszerep, amiben a prémium és az úgynevezett „budget” (economy/gazdaságos) abroncsok közötti minőségi különbség állt a középpontban.

Röviden úgy foglalhatnánk össze az elhangzottakat, hogy az egyik szemünk sír a másik meg nevet. Hiszen ma már – reményeink szerint - hazai viszonylatban is elértük azt a szintet, hogy az autós emberek – természetesen vannak még kivételek – belátják, hogy minden esetben az északoknak megfelelő abroncsokat kell használniuk.

Jó lehet, hogy idehaza még nincs törvényileg szabályozva használati kötelezettség, de számos környező országban már van ilyen rendelet. Taglalhatnánk, hogy miért nincsen, de ez mindenképpen egy másik „mise” lenne. Mindenestre az biztos, hogy az abroncsok árnak nagy szerepe van ebben a kérdésben. 

A piaci helyzetet jól jellemzi, hogy csak az európai gyártók kínálatában 99 márka verseng egymással, és ebben nincsen benne a távol-keleti import. Tehát abszolút értékben nincsen könnyű helyzetben az eladó, a vevő meg pláne nem, aki megfelelő ismeret híján csak bolyonghat a kínálati Kánaánban. Az árérzékeny magyar piacon igen nehéz érvényt szerezni minőségnek, mert a fejekben még azoknál is nehéz rendbe tenni ezt a kérdést, akik talán megengedhetnék maguknak prémium minőséget.

Egyébként mindenki végezhet egy kis tanulmányt ezzel kapcsolatban évszaktól függetlenül. Elég csak a dugóban állva átnézni a sávtárs autójának kerekére, és rögtön képet kapunk a teljesítmény és adott esetben a  „no name” gumiabroncs testidegen szimbiózisáról, és akkor még a futófelületi kérdést nem is feszegettük. Tehát feltehetőleg vagy nem tudja a többség, hogy mitől prémium egy prémium abroncs vagy struccpolitikát folytat és meggyőzi saját magát arról, hogy jó lesz neki az olcsóbb is. (Egyébként az első krízishelyzetig minden ellenérv megállja a helyét.)

Számokban ez úgy néz ki, hogy szemben az európai átlaggal, ahol az eladott 250 millió abroncs 56 százaléka prémium és csak 18 százaléka a „budget”, a magyar vevőknek pedig csak a 30 százalék dönt a magasabb, míg 40 százalékuk az alacsonyabb minőség mellett. A maradék pedig a középkategóriás abroncsokból választ.

A Bridgestone felmérése szerint a prémium fekete hengerek teljesítményszintje 15-20 százalékkal magasabb, mint a budget abroncsoké. Ez a különbség egyébként a gyakorlatban is jól kijött vezetéstechnikától függetlenül.

Mitől prémium a prémium?

A gumiabroncs a kompromisszum maga, hiszen kizárt, hogy minden elé állított kívánalom egyszerre teljesüljön. Ha az egyik tulajdonság domborít az a másik rovására megy, de a jó paraméterek egymáshoz való közelítése és annak végeredményének gyümölcse az igazi prémium abroncs. Jól lehet a futófelületi „dögösség” fokozza az abroncs eladhatóságát, azonban rajzolat nem egy dizájnkérdés, hanem egy alaposan megtervezett rendszer, amiben egy felesleges rovátka sincsen.

Ugyanis ez felel a vízelvezetésért a tapadásért, téli mintázat esetében a hatékony futófelületi tisztulásért, hogy csak néhányat említsünk. Azonban ez csak egy eleme az abroncsnak, másik fontos alkotó rész a vázfelépítés és az a légzáró réteg, ami nem mellesleg a legdrágább része a guminak. Ez utóbbi légkonténer a teherhordó, ami nem megfelelő nyomás esetén jelentősen befolyásolja a menetstabilitást és komfortot is.

(Folytatjuk)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..
2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....
2024.04.18
Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett....
2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..