rendőri intézkedés

Ellopta az édesanyja autóját

2021.07.26.

A rendőrök őrizetbe vettek egy cibakházi férfit, akinek a jármű önkényes elvétele mellett több vagyon elleni bűncselekmény is a terhére róható - írja a police.hu

Fotó: police.hu

Egy cibakházi lakos megjelent 2021. július 24-én napközben édesanyja házánál míg a családtagok nem tartózkodtak otthon, majd a 19 éves férfi egy téglával leverte az ingatlan bejárati ajtajáról a lakatot és oda bement. A házban benyomta a zárt hálószoba ajtaját és az ott található szekrényből kivette édesanyja gépkocsijának indítókulcsát, majd az udvaron parkoló autóval, a tulajdonos tudta és engedélye nélkül elhajtott. A rendőrök bűncselekmény elkövetése miatt előállították a férfit a Tiszaföldvári Rendőrőrsre és gyanúsítottként kihallgatták. A fiatal férfi beismerő vallomást tett, és elmondta, hogy az autót szerette volna visszavinni, csak útközben kifogyott a benzin, ezért azt hátrahagyta. A nyomozók megállapították, hogy a gyanúsított ellen több vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt is van folyamatban eljárás, ezért a nyomozóhatóság a férfi őrizetbe vételéről határozott és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett, lopás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a cibakházi férfi ellen.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.28
Véget ért egy jókora dugókkal járó munka, mostantól az autósok és a gyalogosok is örülhetnek. ..
2024.05.28
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2926-an lépték át Bács-Kiskun....
2024.05.28
Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események az Útinform jelentése alapján. ..
2024.05.28
A Közlekedés Kultúra Napján rendezett parkolótanodát Szegeden a Golf Autósiskola, ez már a második....
2024.05.28
A modellt másfél évtizede dobta piacra a Peugeot, és eddig mindegyik változata nagyon népszerűnek....
2024.05.28
A gyorsasági kamion Eb szezonnyitó misanói fordulóján a szombati naphoz hasonlóan vasárnap is....
2024.05.28
Ráfutásos baleset okozta a bajt a sztráda Hegyeshalom felé vezető oldalán – derült ki a....
2024.05.28
Elsőre talán azt gondolhatnánk, hogy a világ legnagyobb országában, Oroszországban találjuk a....
2024.05.27
Verőce térségében találták meg hétfőn a település közelében több mint egy hete történt hajóbaleset....
2024.05.27
Egy olcsónak tűnő C-osztály valódi arca ..