Űrkutatás

Elon Musk további részleteket árult el a Starship űrhajóról

2019.09.30.

Elon Musk, a SpaceX amerikai űrkutatási vállalat alapítója szombaton újabb részleteket árult el a Starship (Csillaghajó) űrhajóról, amely szerinte nagy létszámú legénységet és komoly ellátmányt szállíthat majd a Holdra és a Marsra. 

Musk egy élőben közvetített eseményen, Texasban mutatta be a projekt új fejleményeit, és arról beszélt, hogy az űrhajó a Naprendszer más helyszíneire is eljuthat és nem csak egyszer lehet majd használni. Az űrhajó hosszú, bolygóközi utakra akár száz embert tud majd szállítani - írta a SpaceX a Twitteren.

Musk, aki a texasi SpaceX-bázisról jelentkezett be, elmondta, hogy a Starship várhatóan egy-két hónapon belül megteszi első útját, amelyen 19800 méter magasra száll, mielőtt visszatérne a Földre. A vállalat alapítóját, aki az űrhajó ezüstös teste előtt állt egy emelvényen, nagy tömeg hallgatta. Musk úgy becsülte, hogy ha az űrhajót a következő félévben sikerül orbitális pályára állítani, jövőre már embert is szállíthat.

- Úgy tűnik, hogy a tudatosság nagyon ritka és értékes dolog, és minden lehetséges lépést meg kell tennünk a tudat fényének megőrzése érdekében - hangsúlyozta Musk. Hozzátette: "Az ablak kinyílt, hogy több bolygón élő civilizációvá váljunk". A Starship segítségével Musk szerint lehetővé válik bázisok létrehozása a Holdon, és városok építése is a Marson. Musk már korábban felvetette a Mars benépesítésének ötletét.

2016-ban ismertetett elképzelése szerint az első emberek már 2025-ben elindulhatnak a vörös bolygóra. A NASA amerikai űrkutatási hivatal ugyanakkor legkorábban a 2030-as években tart megvalósíthatónak egy Mars-missziót.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.12.06
A termékkínálat elektromos alapokra helyezésének következetes folytatása azt jelenti, hogy a szén-....
2019.12.06
Vajon melyik jobb? A környezetbarát zöldként reklámozott UX 250h 4WD jelű hibrid Lexus, vagy a....
2019.12.06
A Magyar Innovációs Szövetség, az ITM-mel és az NKFIH-val együtt, keresi azokat a gazdasági....
2019.12.06
Patrick Heyman Belgiumból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2019.12.06
Átadták a forgalomnak az oroszországi M-11-es autópálya-szakaszt. Ez volt az utolsó, még épülő....
2019.12.06
Ismerjék meg a világ egyik leghíresebb műtárgyát, a Mona Lisa-t! ..
2019.12.06
– Megjelent a Kispöfögők mesekönyv-sorozat legújabb kötete, melynek főszereplői a Gyermekvasút....
2019.12.06
Sztrájk a General Motors-nál, továbbra is süllyedő kínai autóeladások, az új generáció új szokásai....
2019.12.06
Charles Wassen, a Dana Hungary Kft. ügyvezetője egyike a legbefolyásosabb Magyarországon dolgozó,....
2019.12.06
Egy motoros vesztette életét a Rábapatona térségében történt baleset során - írja a police.hu ..