hőlégballon

Először rendeznek hőlégballon-fiesztát Hajdúböszörményben

2016.08.03.

- Első alkalommal rendeznek Hajdúböszörményben hőlégballon-fiesztát, az augusztus 19. és 21. tartandó rendezvényre külföldről is várnak résztvevőket - közölték a szervezők hétfői sajtótájékoztatójukon.

Czeglédi János, a Böszörményi Ballon Club Egyesület elnöke elmondta, hogy a 12 klubtag közül tízen jelezték vissza részvételüket a háromnapos rendezvényre, amelyre a helyieken kívül Erdélyből, Szerbiából és Lengyelországból is érkeznek csapatok. A repülések az egyik legelőről indulnak, de a város főterén is lesz 2 hőlégballon, amelyeket megszemlélhetnek az érdeklődők és közelről is megismerkedhetnek ezzel a különleges sportággal, a ballonok összeállításával és működésével.


A rendezvényt a Nemzeti Együttműködési Alap 975 ezer forinttal, míg a város önkormányzata 250 ezer forinttal támogatta. Tóth Imre, az egyesület alelnöke az előzményekről elmondta: 2009-ben már rendeztek a városban hőlégballon-versenyt, majd 2011-ben alakították meg az egyesületet. Az említett pályázati források mellett sikerült helyi vállalkozókkal is támogatói szerződést aláírniuk, így minden adott az I. Böszörményi Ballon Fieszta megrendezéséhez.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.29
Koszorúzással emlékezett a Hableány sétahajó öt évvel ezelőtti katasztrófája és a verőcei....
2024.05.29
A legendás Claus Luthe járműtervező – szó szerint – krimibe illő története. ..
2024.05.29
Tovább növelte árbevételét a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2023-ban, az előző évi,....
2024.05.29
A Rimac főnöke szerint az ügyfelek már nem akarnak elektromos hiperautókat venni. ..
2024.05.29
Szentlőrinc térségében forgalmi akadályra kell számítani – jelentette az Országos....
2024.05.29
Ideális megoldás lenne az automobilizmus gondjaira a hidrogénhajtás, mert nem szennyezi a....
2024.05.29
Egyszerre két, párhuzamos kutatási és fejlesztési projektet indít útjára a Toyota. Az egyikben a....
2024.05.29
Az elmúlt években hatalmas változáson ment keresztül a gyári első szerelés (original equipment, OE....
2024.05.29
Két kerékpáros ütközött össze Debrecenben, egyikőjük súlyos sérüléseket szenvedett. ..
2024.05.29
Befejeződött a Hungaroringen zajló munkálatok első üteme, amely során látványos változáson esett át....