kampány

Eltömődött a részecskeszűrő? Kimossuk gőzborotvával!

2016.06.13.

Mennyire veszélyes sufni műhelybe adni autónkat probléma esetén? Nagyjából, mintha orvosi diploma nélküli fogorvoshoz járnánk lyukas foggal.

Persze ő is szerez fogászati eszközöket, valahogy betömi a fogunkat, ha kell ki is húzza, de, ha összezárjuk fogsorunkat, mindig érezni fogjuk, hogy valami nincs rendben. Pontosan így van ez a sufnik esetében is, akik fúrnak, faragnak, kísérletezgetnek, s ha szerencséjük, szerencsénk van, megoldják a problémát. Sok esetben azonban nem sikerül nekik, s ekkor általában a márkaszerviz a megoldás: a hibásan felmért, majd rosszul összetákolt autókon csak a profi műhelyek tudnak segíteni. Mivel rengeteg ilyen esetről számolnak be a márkaszervizek, újabb és újabb hasonló esetet mutatunk majd be azzal a céllal, hogy érzékeltessük: kockázatos "sufniban" javíttatni gépkocsinkat.

Az első történetben egy 2010-es évjáratú, közös-nyomócsöves dízel KIA szerepel. A panaszok alapján a részecskeszűrő (DPF) visszajelző lámpa villogott, de a tulaj különösebb problémát nem tapasztalt az autóval kapcsolatban. Ennek ellenére bement a legközelebbi helyi magánszervizbe és ott kért segítséget. A szerviz tanácsára az ügyfél kitisztíttatta a részecskeszűrőt, majd elindult vele Budapestre (a DPF lámpa továbbra is világított, de azt mondták neki, majd az autópályán elalszik). Húsz kilométernyi út megtétele után az autó erőtlenebb lett és kigyulladt a motor hibakód lámpa is. Ekkor már nem volt mit tenni, márkaszervizhez fordult a reménytelen helyzetben lévő ügyfél, ahol a műszeres átvizsgálás során kiderült, hogy a sufni műhely javítás címén úgy átmosta gőzborotvával a részecskeszűrőt, hogy az használhatatlanná vált. A vizsgálat arra is rámutatott, hogy először csak az olajcsere miatt kezdett villogni a figyelmeztető (DPF) lámpa, a többi hibakód később került az autó hibatárolójába. A márkaszervizben elvégzett részecskeszűrő- és olajcsere után az autó megbízhatóan működött tovább.

Ez mindössze csak egy eset a számtalan történetből, amit a szakértelem hiánya okozott egy-egy rossz megoldással az autótulajdonosnak. A márkaszervizek idős autókra vonatkozó ajánlatai manapság kedvező feltételeket biztosítanak a javítások során, így érdemes ajánlatot kérni a hivatalos szervizektől is, mielőtt bizonytalan kezekbe adnánk féltve őrzött gépjárművünket.

Az "Értünk hozzá" kampányról

Tizenkilenc MGE tagvállalat (30 márka képviseletében) úgy gondolta, szakmai összefogásra van szükség annak érdekében, hogy a márkaszervizek által képviselt valós értékek kerüljenek a köztudatba. A márkaszervizek garantálják a gépjármű biztonságát, garanciát adnak munkájukra és a beépített eredeti gyári alkatrészekre. A résztvevő márkák egy közérdekű tájékoztató kampányt folytatnak, amelynek részeként létrehozták a www.ertunkhozza.hu honlapot, hogy bemutassák azokat a valós és hiteles értékeket, amelyeket a márkaszervizek képviselnek, és amelyek fontosak valamennyi autós és közlekedés biztonsága számára. 

Az Értünk Hozzá kampány márkái: Alfa Romeo, Audi, BMW, Chevrolet, Citroën, FIAT, FIAT Professional, Ford, Honda, Hyundai, Jaguar, Jeep, Kia, Lancia, Land Rover, Lexus, Mazda, Mercedes-Benz, Mini, Mitsubishi Motors, Opel, Peugeot, Porsche, SEAT, Skoda, Subaru, Suzuki, Toyota, Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Volvo.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – az Útinform reggeli jelentése. ..
2024.04.16
A Porsche sportautó-gyártó tavaly több nyereséget ért el. Ebből a dolgozók is profitálnak. A....
2024.04.15
Ismét felvillanyozódott a Hyundai márka és újabb elektromossal bővíti márkakupa-sorozatát. ..
2024.04.15
Visszatér a tél Ausztriába, hétfőn figyelmeztetést adtak ki az autósoknak – írja a Heute című....
2024.04.15
Miért áll egy kihegyezett versenyautó egy hófödte versenypályán, és miért sorakoznak mögötte....
2024.04.15
Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) és az Audi Hungaria tárgyaló delegációi közötti....
2024.04.15
Az Audi több mint 20 új, tisztán elektromos, plug in hibrid és hagyományos, belső égésű motorral....
2024.04.15
Április 9-én Pekingben mutatta be legújabb, működésének első öt évében kapacitás- és....
2024.04.15
Erősen indította az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi üzletága az idei évet, miután 16 százalékkal....
2024.04.15
Alkalmanként átlagosan 2,5 órát parkolnak a magyar autósok az utcán és 6 órát a parkolóházakban, az....