Párizsi Autószalon

Elvesztette összkerékhajtását a családi Ferrari

2016.10.07.

A GTC4Lusso új alapváltozata a szívó V12-est egy biturbó V8-asra cserélte, amely csak a hátsó kerekeket hajtja.

A Párizsi Autószalonon mutatkozik be a valaha volt első olyan négyüléses Ferrari, amit turbófeltöltésű V8-as motor hajt. Sőt, az is első alkalommal fordul elő a Ferrari történetében, hogy egy modellt többféle motorral, és többféle hajtásrendszerrel is meg lehessen vásárolni.

A GTC4Lusso T-t a California T-ből ismert 3,9 literes, V8-as turbómotor hajtja, 610 lóerős teljesítménnyel és 760 Nm nyomatékkal. A bivalyerős motor 3,5 másodperc alatt gyorsítja fel 100 km/h-ra az olasz kupét, a végsebesség 320 km/h. Az átlagfogyasztás 11,6 liter, ami jelentősen kevesebb, mint a V12-es 15,3 literes étvágya.

A négykerékhajtás elhagyásával az új GTC4Lusso változat 80 kilóval lett könnyebb (1840 kg), mint a V12-es, talán ezért lehet, hogy mindössze 0,1 másodpercet kap tőle a százas sprintben. Bár hátul nem hajt a kocsi, a négykerék-kormányzást azért megtartotta, és széria a driftelést megkönnyítő Side Slip Control rendszer is. A súlyelosztás szinte tökéletes, az első tengelyre a tömeg 46, a hátsóra az 54 százaléka jut.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....