Veronai buszbaleset

Emlékhelyet avattak a tavalyi buszbaleset áldozatainak emlékére Veronában

2018.01.27.

A buszbaleset 17 áldozatának emlékére állított emlékművet a tragédia helyszínével szomszédos San Martino Buon Albergo önkormányzatának ifjúsági parkjában avatták fel. 

Az emlékmű a baleset közvetlen közelében, a Milánóból Velencébe tartó A1-es autósztráda kelet-veronai kapujánál található, San Martino Buon Albergo önkormányzatának területén, ahonnan az elsők között siettek segíteni a baleset éjszakáján. Az emlékművet az autósztrádától csak a hangszigetelő panelek választják el. A megemlékezésen a budapesti Szinyei Merse Pál gimnáziumnak a balesetben elhunyt tanulói és kísérőik, szülei, hozzátartozói, valamint a magyar és olasz hatóságok képviselői vettek részt. 

Kovács Ádám Zoltán római nagykövet beszédében hangsúlyozta, a tragikus veronai buszbalesetben elhunyt 17 honfitársunk elvesztése nemcsak a szülők, egy család, egy közösség, hanem egy egész nemzet gyásza is. "Egy emlékmű nem tudja visszahozni az elvesztett emberéleteket, de segít emlékezni azokra, akiket elveszítettünk egy felfoghatatlan tragédia során".  Csiszár Jenő milánói főkonzul megköszönte a szülőknek a bizalmat, hogy közösen valósíthatták meg a hozzátartozók kérését, miszerint mostantól  bármikor biztonságos helyszínen, méltó környezetben emlékezhessenek meg szeretteikről. 

Salvatore Mulas veronai prefektus könnyeivel küszködve kijelentette: "A város egész közössége úgy érzi, hogy bár más nyelven beszéltek, saját fiainkat, lányainkat, testvéreinket veszítettük el". A prefektus emlékeztetett a tanulókat kísérő Vígh György testnevelő tanár "hősies" küzdelmére, amellyel a lángoló autóbuszból a gyerekeket mentette, miközben két saját gyermekét veszítette el. A prefektus bejelentette, hogy az olasz belügyminiszternél kérelmezte Vígh Gyögy bátor magatartásának elismerését, amely kitüntetést hamarosan átnyújtják neki.  

Az emlékművet Németh László atya, az olaszországi magyar közösség lelkésze áldotta meg. Az imádság végén a szülők mécseseket és koszorúkat helyeztek el. 

Az emlékműhöz  San Martino Buon Albergo önkormányzata ajánlotta fel a helyszínt a kisváros Case Nuove kerületében, a Parco Young nevű ifjúsági parkjában, ahol a helyi iskola és tornaterem mellett játszótér, kisebb labdarúgópálya is található, valamint a helyi gyerekek és fiatalok közösségi  háza. Az emlékmű a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium anyagi támogatásával valósult meg.  

A veronai buszbaleset áldozatainak emlékműve Hervé-Lóránth Ervin képzőművésznek, a Római Magyar Akadémia (RMA) kulturális attaséjának az alkotása. A szülők több terv közül választották ki  a véglegest, amelyre az általuk választott magyar és olasz nyelvű bibliai idézet került. 

Az emlékmű öt tömbből áll: a középső és legnagyobb, 1,2 tonnás tiszta beton, és egy oltárt idéz. Ezen János evangéliumának sorai  (14,19) olvashatók: "Még egy kevés idő és a világ nem lát engem többé, de ti megláttok engem: mert én élek, és ti is élni fogtok".  Mindkét oldalon egy-egy tömb az áldozatok nevét örökíti meg ábécé sorrendben, negatív lenyomatban, további két kisebb tömb a mécseseknek szolgál.

A megemlékezésen részt vett Federico Sboarina veronai polgármester, Ivana Petricca a város idegenrendészeti rendőrségének parancsnoka, Franco Giacomo De Santi, San Martino Buon albergo polgármestere, valamint Veneto tartomány autópálya-rendőrségének vezetője, a veronai autópálya-rendőrség parancsnoka, a veronai tűzoltóság és az egészségügyi hatóságok vezetői , akárcsak a baleset által érintett sztrádaszakaszt kezelő társaság elnöke. 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....
2024.05.08
A BMW M GmbH a legendás BMW M3 és BMW M4 portfóliójának újabb különkiadásával kínálja fel....