eredmények

Ennyi embernek telt új Porschéra az első negyedévben

2018.04.17.

Sikeresen indult az év a Porsche számára: 2018 első negyedévében a Porsche AG mintegy 63.500 autót adott át világszerte, amely hat százalékos növekedésnek felel meg az előző év hasonló időszakához képest. Ez a sportautó-gyártó történelmében a legsikeresebb első negyedévet jelenti. Amerika, Európa, valamint a gyártó otthoni piaca, Németország hozta a legnagyobb növekedést, főképp a Panamera és a 911 modellcsaládok esetében. Az USA piaca gyarapodott a legnagyobb mértékben, ahol tíz százalékkal, kb. 14.000-re nőtt a kiszállítások száma. A 2017-ben bemutatott Panamera örvendhetett a legnagyobb népszerűségnek: közel 200 százalékkal többet adtak át belőle. A hibrid szegmens növekedése különösen pozitív: Európában a Panamera modellek több mint 60 százalékát hibrid hajtáslánccal vették át az első negyedév vásárlói.

„Örömmel fogadtuk az erős évnyitást. 2018-ban arra számítunk, hogy stabilizáljuk az eladások tavalyi évben elért magas szintjét”, mondta Detlev von Platen, a Porsche AG eladásokért és marketingért felelős vezetője és felügyelőbizottsági tagja. „Az exkluzivitás fontosabb a Porsche márka számára, mint a puszta növekedés; a globális piacból kivett 0,3 százalékos részünkkel eleget teszünk ennek a kritériumnak. Az exkluzív sportautók fejlesztése, gyártása és értékesítése mellett a Porsche egyre nagyobb hangsúlyt fektet az elektromos közlekedés, a digitalizáció és a kapcsolódás témaköreinek. Eközben kiemelt fontosságú, hogy tradicionális értékeinket sikeresen egyesítsük az innovatív technológiákkal. Idén ismét olyan új termékeket és szolgáltatásokat mutatunk be, amelyek világszerte lázba hozzák majd ügyfeleinket és rajongóinkat.





A Genfi Autószalonon a Mission E Cross Turismo tanulmánnyal a Porsche megmutatta, hogy mit jelent a tisztán elektromos jövő a márka számára. A „többcélú jármű” a Porsche Mission E 2019 végén bemutatkozó sorozatgyártású verziójának potenciális variánsát jelképezi. Az alternatív technológiák iránti kereslet már most is magas a Porsche vásárlói körében. „Hibrid modelljeink népszerűsége megmutatja, hogy a Porsche márkára jellemző értékek mellett az új hajtástechnológiák bevezetése is sikeres volt”, magyarázza von Platen.



2018 első negyedévében szintén Kína volt a legnagyobb piac a Porsche számára. Több mint 18600 kiszállított járművel a kínai piac három százalékkal múlta felül a tavalyi eredményt. Európában több mint 20600 járművet vehettek át az ügyfeleink, amely nyolc százalékos növekedésnek felel meg. Hasonló mértékű volt a növekedés Németországban: több mint 7700 modell átadásával a Porsche eladásai a hazai piacon is nyolc százalékot gyarapodtak.



A legsikeresebb modell ezúttal is a Macan volt: világszerte több mint 23.000 példány talált gazdára a sportos SUV modellből. A 911 legendája is tovább él. Az idei év elején a Porsche több mint 9600-at szállított ki belőle az ügyfeleknek, amely 35 százalékos növekedésnek felel meg.

 

Az oldal fő támogatója

 

2018.04.22
Az SMG két fejlesztést hajt végre Túrkevén, összesen mintegy 8 milliárd forint értékben, ehhez....
2018.04.22
Meghalt egy motoros Pécs határában vasárnap délután - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság....
2018.04.22
Marian Avramescu Romániából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2018.04.22
Az Audi A5-ös csúcsmodellje immáron Sportback kivitelben is elérhető az USA-beli és kanadai....
2018.04.22
Jóllehet a lakosság továbbra sem támogatja az ágazati tiltakozásokat, az Air France francia....
2018.04.22
Megkezdődött a dunai hajózási szezon - hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap délutáni....
2018.04.22
E heti rajzunk készítője Gaál Tibor T-boy, rajzának címe:  Vigyázz, kész, rozsda! ..
2018.04.22
Tóbiással és Balambérral ismét találkozhattatok a Városligetben a Rendőr és Katasztrófavédelmi....
2018.04.22
A cseh repülőgépgyártó cég, az Az Aero Vodochody azt tervezi, hogy az elkövetkező 10-15 évben 26....
2018.04.22
A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) 2012-ben csatlakozott először a....