Formula Student

Ez aztán a versenygép!

2015.08.12.

Le a kalappal a BME mérnökhallgatói előtt, tényleg megcsinálták: monoque versenyautó mind a négy kerekén villanymotorral.

Premier előtt a BME Formula Racing Team és versenyautója                        A szerző felvételei

Ők a műfaj pionírjai: a BME-en alakult az első Formula Student csapat, ők építették itthon az első villamos hajtásút, az első karbon kompozit monoque-ot, és most bemutatták Magyarország első négykerékhajtású villanyautóját, ami már önmagában is szép teljesítmény, különösen egy csikócsapattól.

Igazi Formula egységek

Rajt, hümmögő professzorokkal

Legendás volt a sportág magyarországi rajtja, ami nem városi legenda, mert hiteles a forrás. A Budapesti Műszaki Egyetem járműgépész tanszékének néhány formula mániás hallgatója nyolc éve újságból ismerte meg az akkor már világversennyé nőtt Formula Student sorozatot, mely 1981-ben az Egyesült Államokban indult. A német Auto Technisch Zeitungban megjelent hír és fotó arra ösztönözte a Bári Gergőt és diáktársait, hogy megpróbálják a lehetetlent, a BME-n megépítik a magyar versenykocsit. Ehhez persze kevés az ötlet és szándék, kellettek támogatók is. A professzorok hümmögtek, némelyik csak annyit mormogott, hogy jó, meg érdekes, de nem látnak rá sok esélyt, és persze nem is támogatták az ötletet.

Bári Gergely, a csapatalapító, formula mágus és versenymérnök

Tanszékvezetői retorzió és segítség

Nem hiába kopogtattak viszont Palkovics László tanszékvezetőnél, aki az ötletre gyorsan igent mondott, de voltak feltételei. Részletesen kidolgozott tervet kért, és csak aztán döntött. Sok idejük nem volt a fiataloknak, ezért a látványos vázlatok mögötti vastag dokumentációban elnagyolt számításokat zsúfoltak. A trükk bejött, mert már a tervrajzok alapján megkapták a zöld jelzést, annak ellenére, hogy a műszakilag nagyon is felsőfokú professzor átlátott a szitán, ezért „retorzióként” segített az anyagi alapok megteremtésében is.

Palkovics László azóta oktatási államtitkár lett, az első BME Formula Student csapat kapitánya, Bári Gergő a Túraautó Világbajnokságban (WTCC) sikeres Michelisz Norbert és a Zengő Motorsport versenymérnöke, öccse, Dávid irányított már spanyol csapatot is és jelenleg is az autósportban dolgozik. Ahogy a BME FRT korábbi kapitánya, Kling Sándor, aki például a Forma 1-es Red Bull Racingnél mérnök.

Mind a négy kerékébe építettek villanymotort

Íme a tizedik!

A Formula Student KHT elnökeként az egykori csapatalapító Bári Gergely elmondta, hogy 2008 februárjában három ember diskurzusával indult a csapatépítés, és az idei év nagy eredménye, hogy egy teljesen új csapat egy teljesen új autót épített, világszínvonalon. Tizedik autóját mutatta be az FRT legénysége a BME J csarnokában, ahol megint bebizonyították, mindig élenjáró műszaki megoldásokkal és technológiákkal építkeznek. Ez akkor is kihívás, ha összeszokott profik dolgoznak együtt, de különösen nagy feladat egy csikócsapatnak, melyben a tagok többség életében először állt neki teljesen új versenyautó építésének. Ezzel némileg szakítva azzal a hagyománnyal, hogy a Formula Student lényege a rotáció, méghozzás olyan átmenetekkel, amikor az öregebb mérnökhallgatók átadják tudásukat, tapasztalatukat az új tagoknak. Az FRT nyolcéves történetében 350-en voltak aktív csapattagok, ők öt benzinessel és négy villamos hajtásúval versenyeztek.

A FREC-005-ös versenygép

Csúcsmodellel Gönyűbe

Negyven mérnökhallgató munkája a tizedik: a FREC–005-öst kerékagyba épített – egyenként 35 kilowattos és 21 newtonméteres nyomatékú – percenként 20,5 ezres fordulatú villanymotorok hajtják, és a szimulációk szerint a 230 kilogrammos menetkész tömegű versenyautó álló helyzetből három másodperc alatt éri el a százas tempót, ami már Forma–1-es tempó, a konstrukció pedig első a kelet-európai térségben. A 144 cellából álló, 600 voltos lítium-polimen akkumulátor 6,2 kilowattórányi energiát tárol, maximális töltési teljesítménye 91 kW. A rendszer a fékezési energiát is visszanyeri és tárolja.

Ahogy a többi hazai Formula Student csapatnak, úgy az FRT-nek is a legtöbb gondot a beszállítók határidőcsúszása okozta. A feladat összetettségét jelzi, hogy a megrendelői táblázat hétszáz tételből áll, a gyártási tábla 250 soros. A viszonylag egyszerű karbon lengőkar öt beszállítótól és gyártótól származik. Boriszov Dániel csapatkapitány a FREC-005-ös premierjén azt is elmondta, hogy az autó megépítése és tesztelése után elindulnak a magyar futamon, a gönyűi kikötőben és 2016-ban már versenygyőzelem a cél.

Boriszov Dániel csapatkapitány és Hanula Bálint főmérnök                  MTI Fotó Máthé Zoltán

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....