balesetmegelőzés

Ezt a baleseti statisztikát bármelyik város megirigyelheti

2020.02.19.

Hat évtized után 2019 volt az első év, amikor nem vesztette életét közlekedési balesetben egyetlen gyalogos vagy kerékpáros sem Helsinki útjain – írta az MTI.

Ez volt az első ilyen esztendő 1960 óta, amikor a finn fővárosban megkezdték a halálos kimenetelű közlekedési balesetek regisztrálását. A norvég főváros, Oslo mellett Helsinki a második észak-európai főváros, ahol tavaly első ízben egyetlen gyalogos vagy kerékpáros sem vesztette életét közlekedési balesetben.

A közlekedési balesetben elhunytak száma az elmúlt években folyamatosan csökkent Helsinkiben, a 2010-es években átlagosan évi hétre esett vissza. Az 1980-as években és az 1990-es évek elején még évente mintegy 30 ember vesztette életét, legnagyobb részt gyalogosok. A leggyászosabb esztendő 1965 volt, amikor 84-en haltak meg Helsinkiben közlekedési balesetben.

"A megnövekedett közlekedésbiztonság több tényező együttesének köszönhető. Biztonságosabbá vált a közlekedés az utak fejlesztésének, a közlekedési ellenőrzések fokozásának, a járművek biztonságosabbá válásának, a technológiának és a jobb mentési szolgáltatásoknak köszönhetően. A sebességhatárok csökkentése is kulcsfontosságú faktor volt" - állapította meg közleményében Anni Sinnemäki városi környezetért felelős alpolgármester.

Helsinkiben a sebességhatárokat az 1970-es évek óta fokozatosan csökkentik. A legtöbb lakott területen és a városközpontban jelenleg 30 kilométer/óra a maximális sebesség, főútvonalakon 40 kilométer/óra, a külvárosi területeken pedig 50 kilométer/óra.

Az elmúlt évben csupán három ember vesztette életét közlekedési balesetben Helsinki útjain: egy autós és két motorkerékpáros.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....
2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....