Ferrari

Ferrari FF modellfrissítés 2016-ban

2014.08.11.

Maranellóban úgy döntöttek, kijár egy ráncfelvarrás a modellciklusa közepén járó négyüléses FF-nek.

A 2011-ben bemutatott 2+2 üléses shooting brake minden bizonnyal egy sor mérnöki újításon megy keresztül annak érdekében, hogy továbbra is földre hulljanak az állak a Ferrari történetében először bevetett összkerékhajtású, akár családi autóként is használható FF láttán. Ami biztos, az a 6,25 literes, V12-es 48 szelepes, jelenleg 660 lóerős motorteljesítmény feljebb léptetése minimum 700 lóerőre. Azonban ismerve az olaszok meglepetés általi lehengerlő stratégiáját, nem kizárt, hogy ezt a brutális teljesítményt is meghaladja majd a piacra kerülő modell orrában prüszkölő szívóegység csúcsteljesítménye. Az értékesítési volumen növelése érdekében pedig egy „belépő” teljesítményű V8-as ikerturbós egységet is kölcsönkértek az istállóból, mégpedig a California T-ből ismert aggregátot, ami a 2015-ös M458-T-ben is a vigyorfakasztás elemeként teljesít majd szolgálatot. A jelenlegi 7 fokozatú sebességváltó egység is kibővül egy fokozattal és a gyorsabb kapcsolási készsége mellett a fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást is mérsékli majd.

Az FF a maranellói istálló első összkerék-hajtású négyülésese, legnagyobb konkurense a cseppet sem rossz, de jóval olcsóbb Porsche Panamera

A megjelenést illető változásokról csak annyi tudható, hogy a kombi-kupé formát a sportosabb, elegánsabb irány fogja befolyásolni. Továbbra is ragaszkodnak az alumínium struktúrához, amit egy-egy ponton kompozit anyagokkal helyettesítenek majd, annak érdekében, hogy a súlypontot a lehető legalacsonyabban tarthassák. Az övvonal felett természetesen műanyag elemeket és karbont (tető) használnak, és ezzel együtt minden csüngő vagy légterelő elem könnyűsúlyú kompozitból készül. Utóbbiakat hidraulikus munkahengerek mozgatják…szóval, az FF-nél sem aprózzák el a dolgokat!

A jelenlegi FF hossza 4,9 méter, szélessége pedig 5 centi híján 2 méter, a csomagtér 450 literes.

A beltérben frissülő részletekről egyelőre csak annyi tudható, hogy az autó infotainment rendszere mindenképp megújul és kiegészül az Apple CarPlay alkalmazásával.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
Aki ellátogat a ZKW autóipari beszállító üzemébe, bepillantást nyerhet a raktárlogisztika jövőjébe....
2024.05.09
Lébény közelében egy szakaszon lassan halad a forgalom - írja csütörtökön délelőtt fél 11-kor a....
2024.05.09
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű,....
2024.05.09
Tegnap írta alá az Audi Hungaria Iskolaközpont Győr – Audi Hungaria Deutsche Schule Győr és a....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. három....
2024.05.09
Rosszul lett egy utas az Austrian Airlines osztrák légitársaság Bécs felé tartó járatán.....
2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....