Utasellátó

Fizetek főúr, volt félóra késésem!

2014.06.06.

Újra lesz étkezőkocsi a vonatokon, először csak a nemzetközi, később a balatoni viszonylatokon is. A vasúttársaság maga üzemelteti a komfortszolgáltatást, a vendégek étlapból választhatnak.

Könyv is született a hősi időkről

A hónap elejétől a nemzetközi, július 1-jétől a balatoni járatok egy részén, naponta összesen 20-21 vonaton ismét lehet ebédelni vagy vacsorázni a nemzeti vasúttársaság vonatain. A féléves előkészület során a Keleti pályaudvaron létrehozták a tevékenység kiszolgáló, logisztikai bázisát, és 25 vonatot felszereltek korszerű, zárt láncú technológiát használó konyhával és berendezésekkel – mondta el lapunk kérdésére Ungvári Csaba. A MÁV-Start vezérigazgatója közölte, lecserélték az étkészleteket, poharakat, asztalterítőket, a konyhák is megszépültek, sok kocsiban a régi berendezéseket felváltották új sütők, grillezők, hűtők.

Nyolcvan alkalmazottat foglalkoztatnak a fedélzeten és 24-et a „földi kiszolgáló” tevékenységben. Nem ez az egyetlen hasonlóság a légi cateringhez: a konyhán előre előkészített ételadagokat hőkezelnek készre, ami garancia a minőségre. A vasúttársaság – hasonlóan jó néhány szolgáltatáshoz – az utasellátást is külső vállalkozóktól vette saját üzemeltetésbe. A céljuk nem az, hogy magas profitot realizáljanak, hanem hogy magas minőségű szolgáltatást nyújtsanak szolid áron, és ezzel az utasok elégedettségét növeljék – hangsúlyozta a vezérigazgató. Egy-egy étkezőkocsiban mostantól egyszerre 10-18-féle étel közül választhatnak az utasok. Az étlap jelentősen megújult, a választék kialakításakor az adott országok étkezési szokásait is figyelembe vették a szakemberek, a menüben megtalálhatóak a klasszikus utasellátós ételek – mint a paprikás csirkemell galuskával vagy a gulyásleves, bolognai spagetti –, de a cézár saláta, a majoránnás jércemell, a borókabogyós marhasült is a kínálat része. Gondoltak az édességet kedvelőkre is, a császármorzsa mellett többféle sütemény is választható.

Jól ismert, és azóta elfeledett édességek a kékszegélyű kistányéron

A szolgáltatás megkezdését a MÁV-Start a Közlekedési Múzeum az Utassellátóról szóló kiállításának a megnyitóján jelentette be.

Jámbor Gyula

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. 06. 05-i számában

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....