Ford

A Ford beszállt a balatoni turizmus népszerűsítésébe

2016.07.19.

Több mint hatszáz jelentkező közül választották ki a Balaton száguldó riporterét, Dettit, aki havi egymillió forint fizetést kap azért, hogy tudósítson a tó partjáról. A turisztikai álomállást azért hirdették meg, hogy a fiatalok és a fiatal családok körében is rávilágítsanak arra, milyen sokszínű a Balaton, ahová a nyáron feltétlenül érdemes elutazni.

A szerencsés nyertesnek, avagy a Balaton száguldó riporterének semmi más dolga nem lesz, mint végigbulizni a nyarat, bejelentkezni a fesztiválokról, szórakozóhelyekről, majd megosztani a véleményét, tapasztalatait másokkal az online felületeken. A milliós fizetés és a fesztiválbelépők mellett a szerencsés kiválasztottnak, gyorshajó, szállás, étkezés mellett egy saját autó is jár, sofőrrel.

A milliomos blogger sofőrje néhány napja vette át Magyarország első Ford EcoSportját. Soma (23 éves) nem igazán szereti a bulikat, annál inkább az autókat és a természetet, ezért is vállalta ezt a munkát. Elhatározta, hogy elkíséri az álomállás betöltőjét és saját blogjában mutatja be, milyen látnivalók vannak a Balatonon a bulikon kívül is.  Természetesen teszteli majd a Fordot akár úttalan utakon, terepen és extrém körülmények között is. Benyomásait blogjában és a Ford közösségi oldalain is megosztja majd.

Az akcióval főként a magyar fiatalok, és fiatal családok figyelmét szeretnék ráirányítani a tó körüli programokra. Ők a célcsoportja a Ford új kis városi terepjárójának, amelynek első hazai darabja most a Balaton népszerűsítésében is részt vállal. Útján elkíséri  majd Füred kapitány, azt a másfél méteres Playmobil figura,  aki mindenhol felbukkan a tó körül, ahol a kicsiknek és családoknak szóló események zajlanak. Füred kapitány és a Ford segítségével olyan hátrányos helyzetű gyerekek is eljuthatnak a BAHART Varázshajóira, akiknek egyébként erre nem volna lehetőségük.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.27
Igaz, hogy eddig még csak a naptár mutatta, hogy milyen évszakban járunk, de nem kell sok, hogy....
2025.12.27
Folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium....
2025.12.27
A Hyundai elektromos egyterű óriás bemutatására készül a Staria modellcsaládból. A nyugati....
2025.12.27
A Budapesti Közlekedési Központ és az Irányító Hatóság aláírta azt a támogatási szerződést, amely....
2025.12.27
Miközben Európa évek óta küzd a súlyos sérülések visszaszorításáért és több országban is....
2025.12.27
Mindhárom vezető japán autógyártó novemberi visszaesésről számolt be az előző év azonos hónapjához....
2025.12.27
A háromrészes, profi produkció a gyári csapat felkészülését követi nyomon, a fejlesztési és....
2025.12.27
Év vége felé a szarvasvonulás gyakori, látványos és egyben veszélyeket is hordozó természeti....
2025.12.27
A Toyota legújabb reklámja kreatív, látványos és – mindenekelőtt – emlékezetes. A hatóságok szerint....
2025.12.27
A Saic Motorhoz tartozó Maxus egy erős, takarékos és meglepően tágas utastérrel rendelkező....