Ford

A Ford versenyt hirdet a SYNC AppLink rendszerhez

2015.10.10.

A Ford világszintű ügyvezető elnöke, Bill Ford beszédet mond a Web Summit megnyitóján; ez a rendezvény a világ egyik legjelentősebb technológiai és innovációs konferenciája.

A Dublinban november 3-5. közötti Web Summit konferenciára 110 országból több mint 22 ezer látogatót várnak a szervezők. A rendezvény alkalmából a Ford egy 24 órás versenyt hirdet a fejlesztők számára, hogy tervezzenek alkalmazásokat a SYNC hangvezérlésű csatlakozási rendszerhez. A Web Summit rendezőivel közösen szervezett SYNC AppLink Fejlesztői Verseny 75.000 euró pénzjutalommal díjazza az új alkalmazások megalkotóit.

A SYNC AppLink Fejlesztői Verseny november 2-án, helyi idő szerint 9:00 órakor kezdődik, és a résztvevőknek 24 órájuk lesz arra, hogy megvalósítsák új ötletüket, vagy megoldják, hogy egy már létező iOS vagy Android alkalmazásuk a Ford fejlett hangvezérlésű csatlakozási rendszerén is működjön. A versenyre benevező fejlesztők Bill Forddal is találkozhatnak, hogy megvitassák elképzeléseiket a jövő mobilitásáról és arról, hogyan teheti jobbá a technológia az emberek életét.


- 2010-ben még csak négyszázan vettek részt a Web Summit konferencián, ami mára a bolygó egyik legjelentősebb startup-rendezvényévé nőtte ki magát. Annak idején a Ford is hasonló utat járt be, ezért nem is kívánhatnánk hitelesebb előadót, mint Bill Ford, aki már hosszú ideje a technológia és a mobilitás bajnoka - nyilatkozta Paddy Cosgrave, a Web Summit alapítója és elnök-vezérigazgatója.

A dublini SYNC AppLink Fejlesztői Verseny az első ilyen jellegű európai megmérettetés; a világ más tájain – Ausztráliában, Brazíliában, Kínában és az USA-ban – már sikerrel rendeztek hasonló versenyeket, és hamarosan az izraeli Tel-Avivban is sor kerül egy ilyen rendezvényre. A résztvevők egy, a helyszínen elérhető speciális műszaki fejlesztői csomag segítségével készíthetik el alkalmazásaikat a SYNC rendszerhez.


- Az okostelefon központi szerepet játszik életünkben – otthon, a munkában és az utakon egyaránt. Az autóiparon kívülről érkező újítókkal való együttműködés remek módszernek bizonyult arra, hogy olyan ötletek születhessenek, amelyek még élvezetesebbé varázsolják az autózást - mondta el Scott Lyons, a Ford Európa kapcsolódó járművek és szolgáltatások részlegének munkatársa. “A SYNC AppLink Verseny ideális lehetőséget teremt a tehetségek felfedezésére, akiknek innovatív és szokatlan ötletei így valóra válhatnak.”

Az AppLink technológia Európában is számos hangvezérlésű okostelefonos alkalmazást tesz elérhetővé; ilyen például az ADAC, az Audioteka, az AUPEO!, a Cityseeker by Wcities, a Cyclops, a DetektorFM, a DIE WELT, az Eventseeker by Wcities, a Glympse, a Goal Live a Scores, a Radioplayer, a Roald Dahl Audiobooks, a Soundtracker és a Spotify.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.10
- A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális....
2024.05.10
- A Mol-csoport 257,7 milliárd forint (718 millió dollár) tisztított kamat-, adófizetés és....
2024.05.10
A leggyakoribb hibák, amiket kerüljön el.   ..
2024.05.10
Kis híján árokba borult, de megmentette a helyzetet a ponyvás kisteher sofőrje - az eset tegnap dél....
2024.05.09
A HangZóna mai vendége Bognár Tamás a Porsche Hungaria kommunikációs vezetője. ..
2024.05.09
Az MTI helyszínről származó információja szerint az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.09
A kínai autópiacon tomboló árháború és szoros verseny rendkívüli leleményességre ösztönzi az....
2024.05.09
Marokkó egy varázslatos hely, ahol a nomád berber hagyományok üdvözlik és magukba szívják a világ....
2024.05.09
A VW az adminisztratív létszámot felmondási szerződésekkel akarja csökkenteni. Aki gyorsan dönt,....