Lewis Hamilton

Forma-1: izgalmas hajrában Hamilton nyerte az idénynyitót

2021.03.28.

A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte vasárnap az izgalmas hajrával zárult Forma-1-es idénynyitó Bahreini Nagydíjat Szahírban.

A 36 éves Hamiltonnak ez pályafutása 96. futamgyőzelme, Bahreinben pedig immár ötödször diadalmaskodott. A címvédőnek nagyot kellett küzdenie a hajrában Max Verstappennel, a Red Bull holland pilótájával, aki végül másodikként zárt. A harmadik helyen Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője végzett, aki az utolsó körben megfutotta a leggyorsabb kört, ezért megkapta a plusz egy világbajnoki pontot.

A felvezető körön Sergio Pérez Red Bullja műszaki hiba miatt megállt, így a versenybíróság plusz egy felvezető kört rendelt el, ezzel a versenytáv is rövidült, 57 helyett 56 kör lett. Pérez versenyautója időközben beindult, a mexikói pilóta így a boxutcából tudott nekivágni a futamnak.

A rajtnál a pole pozícióból startoló Verstappen megőrizte a vezető helyet, mögé Hamilton és Bottas sorolt be, a finnt azonban Charles Leclerc (Ferrari) már az első körben megelőzte. Verstappen a csapatrádión többször is jelezte, hogy valami nincs rendben az autójával, közben a hatodik körben Bottas elment Leclerc mellett és visszavette a harmadik pozíciót.

Az első kerékcseréknél Hamilton három körrel korábban járt a boxban, mint Verstappen, és ezzel a brit címvédő átvette a vezetést, mögötte Verstappen, Bottas volt a sorrend a dobogós helyeken. A középmezőny elején közben Carlos Sainz Jr. (Ferrari), Fernando Alonso (Alpine) és Sebastian Vettel (Aston Martin) vívott látványos és nagy csatát, ebből végül Sainz jött ki a legjobban.

Hamilton a 28. kör végén ismét a boxba hajtott kerékcserére, Bottas pedig a 31. körben kapott új abroncsokat. Verstappen a 40. körben tudta le a második kerékcseréjét, így Hamilton átvette a vezetést, a Red Bull holland versenyzője azonban üldözőbe vette az élen álló címvédőt.

Tíz körrel a leintés előtt Verstappen hátránya három másodperc volt Hamiltonnal szemben, akit négy körrel a vége előtt meg is előzött, ám rögtön utána visszaengedte maga elé, mert a csapattal egyeztetve úgy ítélte meg, hogy szabálytalan volt az előzési manővere. Hamilton a hátralévő három körben már nem adott lehetőséget az előzésre Verstappennek annak ellenére, hogy a Mercedes hátsó gumijai az eltérő stratégia miatt jóval kopottabbak voltak és kevésbé tapadtak, mint a Red Bull abroncsai.

Negyedikként Lando Norris (McLaren), ötödikként pedig Sergio Pérez (Red Bull) zárt, a két Ferrarinak szintén sikerült az első tízben célba érnie: Charles Leclerc hatodik, Carlos Sainz Jr. nyolcadik lett. A most debütáló újoncok közül a japán Cunoda Juki (Alpha Tauri) teljesített a legjobban, kilencedikként két világbajnoki pontot szerzett.

Mick Schumacher (Haas) élete első Forma-1-es versenyén 16. lett, csapattársa, a szintén újonc orosz Nyikita Mazepin rögtön a rajt után kiesett.

A szezon három hét múlva folytatódik Imolában, az Emilia Romagna Nagydíjjal.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
..
2024.05.08
A BMW M GmbH a legendás BMW M3 és BMW M4 portfóliójának újabb különkiadásával kínálja fel....
2024.05.08
- Fokozott ellenőrzést és forgalomkorlátozást rendeltek el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi....
2024.05.08
Kukásautó és kisbusz ütközött frontálisan Pátyodon, a kisbuszba többen beszorultak. ..
2024.05.08
Hamarosan még nagyobb terhelés alá kerülhetnek a dél-pesti régió csomópontjai, amik már így is....
2024.05.08
- Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában - közölte a romániai autógyártók....
2024.05.08
Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső....
2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....