Robert Kubica

Forma-1: Robert Kubica az Alfa Romeo tartalékpilótája lett

2020.01.01.

A lengyel Robert Kubica a Forma-1-es Alfa Romeo csapat tartalékpilótája lett - írja az MTI.

A lengyel versenyző ismerősként tért vissza az Alfa Romeo svájci központjába, hiszen 2006 és 2009 között a BMW Sauber színeiben szerepelt, amely jogelődje a mostani csapatának. Kubica később a Renault-nál versenyzett, majd 2011-es súlyos balesete után 2017-ben a Williamsnél tért vissza a Forma-1-be, most pedig onnan - főtámogatójával, a PKN Orlen lengyel olajtársasággal együtt - az Alfa Romeóhoz szerződött.

"Nagyon örülök, hogy új fejezet kezdődik a pályafutásomban, és csatlakozhattam az Alfa Romeóhoz. Ez a csapat különleges helyet foglal el a szívemben, és örömömre szolgál, hogy látok még néhány ismerős arcot a Hinwilben töltött korábbi időszakomból" - nyilatkozta az istálló honlapján Robert Kubica.

Hozzátette, az időszak és a körülmények nyilvánvalóan eltérőek, de meggyőződése, hogy ugyanaz az elszántság és sikeréhség veszi majd körül a svájci központban, mint régen.

A csapat két pilótája az idén is a finn Kimi Räikkönen és az olasz Antonio Giovinazzi lesz, Kubica fejlesztő- és esetleg tesztpilótaként kaphat szerepet.

Kubica eddig 97 Forma-1-es versenyen indult, egyet nyert meg, és további 11 alkalommal állhatott dobogóra. Egy-egy edzéselsőség és leggyorsabb kör fűződik a nevéhez. A legutóbbi idényben csupán egy pontot szerzett, így a 19. helyen végzett.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....