Francia Nagydíj

Francia Nagydíj: Hamilton rajt-cél győzelmet aratott

2019.06.23.

Az ötszörös világbajnok és címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Francia Nagydíjat, ezzel tovább növelte előnyét az összetett pontversenyben - írja az MTI.

A 34 éves versenyzőnek ez az idei hatodik, egyben pályafutása 79. futamgyőzelme,  már 36 ponttal vezet az összetettben csapattársa, a finn Valtteri Bottas előtt.

A franciaországi versenyt Bottas a második helyen fejezte be, harmadikként pedig Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája ért célba.

A rajtnál gond nélkül eljött a mezőny, Hamilton kiválóan startolt, és megtartotta a vezető pozíciót, mögötte már az első kör végén Bottas, Leclerc volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje. A kerékcserék sorát Leclerc kezdte a 22. körben, majd sorrendben Bottas és Hamilton is friss abroncsokat kapott a következő két körben. A kiállások után az élen nem változott a sorrend, Hamilton csaknem 12 másodperccel vezetett Bottas előtt, akit Leclerc valamivel több mint három másodperces hátránnyal követett.

A verseny második felében sem kellett túlságosan aggódnia az élen autózó Mercedes-duónak: Hamilton előnye a leintésig szinte semmit sem változott, Leclerc pedig bár a hajrában közel került Bottashoz, előzésre már nem volt lehetősége. A négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája végig az ötödik pozícióban száguldott, helyezését egyetlen ellenfele sem veszélyeztette, ugyanakkor valós esélye előrébb lépni sem volt. A negyedik pozícióban Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője ért célba.

Vettel az utolsó körben új pályacsúcsot elérve megfutotta a verseny leggyorsabb körét, ezért plusz egy világbajnoki pontot kapott.

A világbajnokság egy hét múlva folytatódik az Osztrák Nagydíjjal.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső....
2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....