szállítmányozás

Gebrüder Weiss: Fellendülőben a légi és a tengeri szállítás

2015.03.27.

A Gebrüder Weiss nemzetközi szállítmányozási és logisztikai vállalat az előzetes adatok alapján 1,24 milliárd euró nettó forgalmat realizált 2014-ben, amely nagyjából öt százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. „Az Európát jellemző kedvezőtlen gazdasági helyzetben különösen elégedettek vagyunk az idei pénzügyi kimutatással – nyilatkozta az üzleti évvel kapcsolatban Wolfgang Niessner, az igazgatótanács elnöke. – Elértük a kitűzött vállalati célokat, és innovatív fejlesztéseket valósítottunk meg.”

Az egyes üzletágak sikeres tevékenysége mellett a Gebrüder Weiss fontos innovációs fejlesztéseket indított el az  „Agenda 2020” jövő programja keretein belül. Ezek a multimodális megoldástól az új logisztikai koncepcióig számos témakörre kiterjednek, beleértve a munkaerőpiac jövőjét és a technológiai trendek új szolgáltatásokba való integrációját is. 2014-ben a vállalat nemzetközi hálózatának fejlesztésére ismét nagy hangsúlyt fektetett, és számos új kirendeltség és telephely megnyitásával folytatta keleti terjeszkedését Közép-Kelet Európától a Kaukázusig.

Folyamatos hálózatbővítés

 „A Kelet-Európába és Közép-Ázsiába irányuló folyamatos terjeszkedés stratégiánk fontos részét képezi. Az orosz piac meghódításával, valamint a törökországi és grúziai telephelyeink megnyitásával az elmúlt két évben fontos hidat képeztünk hálózatunk térképén kelet és nyugat között.” – nyilatkozta Wolfram Senger-Weiss pénzügyi ágazatvezető, az igazgatótanács tagja. A vállalat központja a voralbergi Lauterachban 2014 nyarán új épületbe költözött, és itt, fő telephelyén egy új logisztikai terminált is létrehozott. Emellett új átrakóraktárakat nyitott Welsben (Ausztria), valamint Szófiában (Bulgária). 2015-ben is számos építési projekt valósul meg: a lauterachi telephelyet jelenleg tovább modernizálják, a dél-németországi Esslingenben pedig átrakóraktár építése zajlik. A logisztikai vállalat tovább fejleszti létesítményeit Hallban (Ausztria), Brnóban (Csehország) és Belgrádban (Szerbia), Dubajban (Egyesült Arab Emírségek) pedig új logisztikai telephely építése van folyamatban.

Wolfgang Niessner

A befektetésekre fordított összeg (56,4 millió euró) szinte pontosan megegyezik az előző évi adatokkal (2013-ban a vállalat 60,1 millió eurót fordított erre a célra.) A vállalat az alacsony kamatlábaknak köszönhetően Magyarországon és Ausztriában 24,4 millió euró értékben vásárolt bérleményeket, ezzel tovább fokozta rugalmasságát. A saját tőke aránya (55,5 százalék) változatlan maradt az előző évhez képest – ez nagyfokú függetlenséget garantál a vállalatnak a hitelintézetektől (a mutató 2013-ban 56,5 százalék volt). Az alkalmazottak éves átlagos létszáma több mint négy százalékkal nőtt; a vállalat jelenleg 5868 – teljes munkaidőben dolgozó – munkatársat foglalkoztat.

Folyamatos siker a közúti szállítás és logisztikai megoldások terén

A 826,3 millió euró konszolidált forgalmat teljesítő közúti szállítmányozási üzletág növelni tudta forgalmát a 2013-as eredményhez (800,3 millió euró) képest. „Az üzleti tevékenység fejlesztésének központi pilléreit a System Allicance Europe által nyújtott stabil partneri hálózat, a GW saját európai darab- és gyűjtőszállítmányozási terméke adta. Továbbá a GW pro.line pozitív fogadtatása, valamint a GW pro.line háztól házig történő szállítási szolgáltatásának sikeres bővítése Ausztriában és más közép- és kelet-európai országokban” – mondta el Wolfgang Niessner. A Far Freight leányvállalat speciális szakértelme révén a Gebrüder Weiss növelni tudta a szállított árumennyiségét a Kaukázusban és a FÁK-országokban, emellett pedig fiókvállalatot hozott létre Törökországban. 2014-ben a vállalat közúton mintegy 10,6 millió szállítmányt továbbított. Ez a volumen és a terület sajátossága teszi lehetővé, hogy a Gebrüder Weiss multimodális szállítási megoldásokat Ázsia irányába is kiterjeszthessen.

A logisztikai megoldások területén megvalósított számos kiváló projekt révén a vállalat erősítette pozícióját ügyfélorientált, teljes körű szolgáltatásokat nyújtó logisztikai szolgáltatóként. Ehhez a tectraxx márkanévvel fémjelzett high-tech logisztikai szolgáltatások kiterjesztése, valamint a teljes ellátási láncon belül modulárisan alkalmazható eFulfillment megoldások egyaránt hozzájárultak. A folyamatosan növekvő keresletnek köszönhetően a vállalat az újonnan létrehozott grúziai logisztikai helyszínen is pozitív fejlődést könyvelhetett el.

Fellendülőben a légi és a tengeri szállítás

A légi és tengeri szállítmányozási ágazat forgalma 287,7 millió euró volt, ez több mint 12 százalékos növekedést jelent. A tengeri szállítmányozási szegmensben a szabványosított szolgáltatási szinteknek és a közvetlen tengeri áruszállítási útvonalaknak köszönhetően a GWconsolution gyűjtőáru szállítmányozási szolgáltatás (LCL) megszilárdította helyzetét, és 20 százalékos növekedést ért el az előző évhez képest (az előző évben a szállított mennyiség 433 000 köbméter volt). A légi szállítmányozási szegmensben a vállalat a 2013-as mélypontot követően 10 százalékos növekedést könyvelhetett el 49 500 tonna áru szállításával. Kínában a vállalat a Gebrüder Weiss Automotive Logistics vegyesvállalat megalapításával tovább erősítette jelenlétét az autóipari szektorban. „Ezzel még hatékonyabban ki tudjuk elégíteni ügyfeleink igényeit ebben a fontos piaci szegmensben, és tovább erősíthetjük jelenlétünket Kínában” – mutatott rá Heinz Senger-Weiss, az igazgatótanács tagja.

Az ágazat egyértelmű sikerként könyvelheti el, hogy az újonnan létrehozott terület, a projektlogisztika és a túlméretes áruk szállítása számos összetett különleges szállítmány kezelését látta el, valamint hogy Kínában jelentős mértékű terjeszkedés valósult meg. „Légi és tengeri szállítmányozási hálózatunk folyamatos fejlesztése, a termékek és a szolgáltatások, valamint az Ázsiában megvalósuló logisztikai folyamatok kiterjesztése stratégiánk központi elemeit képezik” – mondta Heinz Senger-Weiss.

Stabil leányvállalatok

Az ausztriai DPD partnere és részvényese, a Gebrüder Weiss Parcel Service (GWP) az erős verseny dacára túlteljesítette tavalyi forgalmát (126,1 millió euró), és 126,3 milliós forgalmat könyvelt el 2014-ben. Az elmúlt évben a csomagszolgálat jelentős mértékben bővítette országos hálózatát: a magánszemélyek immár összesen 580 csomagponton vehetik át küldeményeiket. Az x|vise leányvállalat a számos innovatív logisztikai tanácsadói projektnek, valamint az e-kereskedelem előtérbe helyezésének köszönhetően javítani tudott piaci helyzetén. „Sikeres e-kereskedelmi projekteket valósítottunk meg a B2C piacon, és egyedi webshop-megoldásokat fejlesztettünk ki ügyfeleink részére” – mondta el Peter Kloiber ágazatvezető, az igazgatótanács tagja. Az inet-logistics GmbH ugyancsak nyereséget könyvelhetett el, és az egész világra kiterjedő szállításirányítási rendszere (Transport Management Systems, TMS) eredményesen fejlődött a nemzetközi piacon. A leányvállalat forgalma 14,1 millió euró volt, ami több mint 18 százalékos növekedést jelent.

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....