járműipar

Győr-gönyűi kikötő: egy német cég mellett az állam is beruház

2014.04.27.

Újabb lendületet kaphat a győr-gönyűi kikötő fejlődése, miután a német Wuppermann AG nyerte a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. nyílt pályázatát. A leverkuseni acélipari vállalkozás mellett az állam is beruház a kikötőben – tudtuk meg Kara Ákos miniszteri biztostól.

A tervek szerint május 8-án, Budapesten írják alá azt a megállapodást, amelynek értelmében a leverkuseni központú Wuppermann cég harminc milliárd forint értékű beruházást hajt végre a győr-gönyűi kikötő területén. Bár a hivatalos szerződés megkötéséig nem hozzák nyilvánosságra, hogy milyen jellegű vállalkozás kezdi meg ténykedését, a német vállalkozás honlapjáról nyert információink szerint nem kétséges, hogy egy újabb járműipari beszállító telepedik le az Audi vonzáskörzetében.

A német honlap szerint a Wuppermann AG-nak erős a járműipari üzletága, mind személygépkocsikhoz, mind pedig haszonjárművekhez szállít fém alkatrészeket. A cég ezen kívül a gépgyártásban, az építőiparban, az orvosi műszeriparban valamint a megújuló energiák területén is otthonosan mozog.

- A térségben élők számára nem csak az jelent nyereséget, hogy a beruházás által 100-120 új munkahely keletkezik, hanem az is, hogy az állam is folytatja a kikötő fejlesztését – nyilatkozta portálunknak Kara Ákos frissen kinevezett miniszteri biztos. Elmondta: egy februári kormányhatározat értelmében, amennyiben sikeresnek minősítik a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. pályázatát, az állam hétmilliárd forint értékben infrastruktúra fejlesztést hajthat végre a kikötőben.

Egyebek mellett új hajóállomásokat alakítanak ki, a kikötő partfala mentén meghosszabbítják a vasúti pályaszakaszt, s tovább épül a kikötő közúthálózata is. A munkálatokkal a tervek szerint 2015 december 30-ig végeznek.

A német acélipari cég beruházása további járulékos hozadékokkal is jár. Minden bizonnyal a Dunaferrtől vásárolják majd az acélt, ami Dunaújvárosnak nagy megrendelést jelenthet. Ennél is nagyobb előny, hogy a 2004 és 2006 közötti átgondolatlan fejlesztések miatt Magyarországnak nyolc milliárd forintot kellett volna visszafizetni az uniónak, ám ha most új erőre kap a fejlesztés, akkor komoly esély kínálkozik arra, hogy a visszafizetés elkerülhető lesz.

A győr-günyűi kikötőben letelepedni szándékozó, 140 éves hagyományokkal rendelkező, családi vállalkozásnak számító Wuppermann-csoport Németországon kívül nyolc európai országban rendelkezik telephellyel. Csehországban, Svájcban, Svédországban, Romániában, Lengyelországban, Ausztriában, Hollandiában és Franciaországban.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A közlekedésbiztonsági feladatokban legügyesebb család idén is egy új Skodával mehet haza. ..
2024.04.20
10 éves Grand Cherokee 6 millióért, amire még locsolni kellene egy kis pénzt ..
2024.04.20
A központi járási ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a....
2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....