energia megtakarítás

Győri Audi: a VW-konszern legnagyobb termálvíz felhasználója

2015.11.24.

Axel Schifferer, a győri Audi Hungaria Motor Kft. pénzügyekért felelős ügyvezetője igazgatója kedden egy tízmilliárdos goetermikus projekt avatóján bejelentette, az Audi két logisztikai csarnokát, a LOC 1-et és a LOC 2-őt kizárólag geotermikus energiával fűtik, a gyár hőigényének pedig a hatvan százalékát fedezi a forró vízből kinyert hő. Ezzel az Audi győri gyára éllovas a Volkswagen-konszernen belül a geotermikus energia hasznosításában.

Magyarország minden más országnál gazdagabb termálvízben, és mi ezt szeretnék hasznosítani – kezdte köszöntőjét Axel Schifferer, aki elmondta, a két logisztikai csarnok fűtésére annyi forró vízből kivont hőenergiát használnak fel, amely elég lenne ezer lakás éves fűtésére. Az Audi számára fontos a fenntarthatóság, ezért energiapolitikájában azt fogalmazta meg, hogy 2018-ig 25 százalékkal csökkentik az energiafelhasználást.  Ennek érdekében közel négyszáz féle intézkedést foganatosítanak.

Puskás András, a Magyar Export-Import Bank Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese, Sági Géza, a Győr-Szol Zrt. elnök-vezérigazgatója, Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés elnöke, Axel Schifferer, az Audi Hungaria Motor Kft. pénzügyekért felelős ügyvezető igazgatója és Gyimóthy Dénes, a PannErgy Nyrt. megbízott vezérigazgatója. Fotó: Audi

Újabb mérföldkő a geotermikus energia felhasználása az Audi Hungaria Motor Kft. életében, amely a Volkswagen konszernen belül élen jár a geotermikus energia felhasználásában, s mi erre nagyon büszkék vagyunk – fogalmazott a pénzügyi igazgató.

A győri Audi a logisztikai csarnokokhoz képest nagyságrendekkel több hőenergiát használ a gyárban. Ott az összes szükséglet hatvan százalékát fedezik termálvízből, s ezzel évente 10.800 tonna szén-dioxid kibocsátását tudják elkerülni. Az Audi egyébként nem tulajdonosként, nem is befektetőként, hanem hőenergia vásárlóként vesz részt a projektben. Rekordidőre, 17 évre kötelezte el magát az Audi Hungaria.

A Bőnyben levő hőközpont Győr közelében. Fotó: MTI

A teljes projekt egyébként tízmilliárd forintba került. Bőny közelében két termál kutat fúrtak, amelyek a föld mélyéről szivattyúzzák fel a 94 fokos vizet, amelyet 17 kilométer hosszú vezetéken juttatnak el az Audiig. Ott hőcserélők segítségével nyerik ki a geotermikus energiát.

A projekt utolsó elemeként kedden Bőnyön felavatták a hőközpontot. Az ünnepélyes szalagátvágáson Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy Győr zölden gondolkodó város, ezért fontos, hogy megújuló energiákat használjunk. A politikus a beruházást a térség legfontosabb klímavédelmi beruházásának nevezte, amely hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország 2020-ra teljesíteni tudja vállalásait és a megújuló energiaforrások arányát 14,6 százalékra növelje.

A kedden átadott és üzembe helyezett győri rendszer, amennyiben teljes kapacitásával üzemel, éves szinten hozzávetőleg akár 67 000 tonnával csökkentheti a levegőbe kerülő üvegházhatású gázok – elsősorban szén-dioxid és nitrogénoxidok – mennyiségét, továbbá a geotermikus energia csökkenti a földgáz-felhasználást – évente maximális kapacitás mellett legalább 35 millió köbméterrel – ezzel is hozzájárulhat a Nemzeti Energiastratégiában megfogalmazott célok eléréséhez. Fotó: MTI

Gyimóthy Dénes, a beruházó PannErgy Nyrt. megbízott vezérigazgatója elmondta, a teljes projekt 10,2 milliárd forintba került, amelyhez az unió 2 milliárd forint értékű vissza nem térítendő támogatást adott. A megvalósításhoz a Magyar Export-Import Bank 20 millió eurós hitelt nyújtott. Puskás András üzleti vezérigazgató-helyettes örömének adott hangot, hogy így a bank is hozzájárulhatott a négy termálkút létrejöttéhez, amelyből kettő Bőnyben, két visszasajtoló kút pedig Pér közelében található.

Az Audi mellett a legnagyobb vásárló a város cége, a Győr-Szol, amely több mint huszonnégy ezer győri lakásban és ezer egyéb fogyasztói helyen a termálvízből kinyert hővel is fűt. Míg az Audi 17 évre, a város 15 évre kötelezte el magát hőenergia vásárlása mellett, ami a PannErgynek nagy biztonságot adott, hogy a gigaberuházást megkezdje és megvalósítsa. 

A szalagátvágás ünnepélyes pillanat. Fotó: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
A HangZóna mai vendége Bognár Tamás a Porsche Hungaria kommunikációs vezetője. ..
2024.05.09
Az MTI helyszínről származó információja szerint az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.09
A kínai autópiacon tomboló árháború és szoros verseny rendkívüli leleményességre ösztönzi az....
2024.05.09
Marokkó egy varázslatos hely, ahol a nomád berber hagyományok üdvözlik és magukba szívják a világ....
2024.05.09
A VW az adminisztratív létszámot felmondási szerződésekkel akarja csökkenteni. Aki gyorsan dönt,....
2024.05.09
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az....
2024.05.09
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson....
2024.05.09
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA)....
2024.05.09
Nem mindennapi teljesítmény büszke birtokosa egy budapesti Volkswagen Jetta és annak gazdája, Szűcs....