autósport

Gyulay Zsolt szerint 2013 a magyar autósport éve volt

2013.11.30.

A versenyzők által elért eredmények és a sportszakmai sikerek alapján 2013 a magyar autósport éve volt Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója és a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint.

Az MNASZ közleményében idézte a sportvezetőt, aki úgy fogalmazott: a tárgyalóasztal mellett sem vallottak kudarcot, mivel a Forma-1-es Magyar Nagydíj napján, július 28-án a magyar kormány és a Hungaroring Sport Zrt. 2021-ig aláírta a szerződéshosszabbítást Bernie Ecclestone-nal, az autósport elitkategóriájának kereskedelmi jogait birtokló brit üzletemberrel.

"Jövőre ráadásul ismét a Hungaroringre látogat a német túraautó-bajnokság, a DTM, illetve ott vagyunk a kamionos Európa-bajnokság jövő évi versenynaptárában is, a túraautó-világbajnokság és a Renault világsorozat pedig továbbra is látható lesz a magyar szurkolók számára" - mondta Gyulay Zsolt, aki mindehhez hozzátette, hogy Nyirádon jövőre is lesz ralikrossz Európa-bajnoki - egyben világbajnoki - futam, s 11. alkalommal kerül majd sor Magyarországon a Hungarian Baja elnevezésű tereprali világkupa-versenyre.

Az MNASZ közleménye kitér rá, hogy 2013-ban autokrosszban Kárai Tamás és Szabó Krisztián, raliban pedig a Bessenyey Zoltán, Nyirfás Julianna kettős nyert Európa-bajnoki címet, Michelisz Norbert egy futamon győzött és hétszer állt dobogón a túraautó-vb-n, Kiss Pál Tamás ötödik lett az együléses Auto GP sorozatban, a kamion Eb-n Kiss Norbert a negyedik helyen zárt összetettben, a 17 éves Major Benedeket pedig az év újoncának választották ebben a kategóriában.

Mindemellett a pályák mellett dolgozó magyar szakemberek is nagy sikereket értek el: a Majosházi Péter vezette Chronomoto Team jövőre a ralikrossz-vb időmérői feladatait látja el, a sportbírók pedig szerte a világon népszerűek, legutóbb a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) égisze alatt futó GT-sorozat bakui futamán dolgoztak 73-an, illetve a Magyar Nagydíj mellett a kanadai és az abu-dzabi Forma-1-es versenyen négy-négy magyar bíró vett részt - olvasható a közleményben.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.11
Összehangolt közlekedésrendészeti akciót tart a rendőrség, amely elsősorban a tehergépjárművek és....
2024.05.11
Fedélzeti kamera buktatta le a budapesti személyszállító kisiparost, akinek jó lenne, ha elvennék....
2024.05.11
A Liget Budapest Projekt részeként megújult a KRESZ-park és környezete a Városligetben. A....
2024.05.11
A kétszeres világbajnok teljesített a legjobban az őrült küzdelemben, amelyre jellemző, hogy a....
2024.05.11
Már korábban is felmerült, hogy járatot nyitna Budapestre az indiai fapados IndiGo, új szélestörzsű....
2024.05.10
Nagy öröm számomra, hogy ezúttal különösebb meglepetés és váratlan esemény nélkül kitöltötte a....
2024.05.10
Bizonyos szabálysértések a közösségnek, azaz nekünk magunknak ártanak: szabálytalanul parkoló kocsi....
2024.05.10
Nem éppen turistacsalogató az új projekt.   ..
2024.05.10
Igazi mérföldkő a kínai Senjang város Dadong kerületében működő létesítmény gyártósoráról ma....
2024.05.10
Az M0-s autóút déli szektorán az M5-ös autópálya felé vezető oldalon összeütközött több jármű az 5-....