mentőautók

Halálos iramban, Nysával

2018.04.06.

Tiszteletet érdemlő szakma a mentősöké, akik szaktudásuk mellett áldozatkészségük miatt is megérdemlik az elismerést.

 

Sokszor nem elég a megkülönböztető jelzés                                           Boros Jenő felvételei

Életmentők, akik sokszor szerepelnek a hírekben, mert ahol közlekedési baleset, vagy más tragikus esemény történik, mindig ott vannak, és általában elsőként, hogy segítsenek, méghozzá szakszerűen, hatékonyan. Tudásuk és eszközállományuk folyamatosan fejlődik, járműparkjukba tartoznak az elmúlt időszakban szolgálatba állított Mercedes és VW mentőautók, melyek teljesítményükben és felszereltségükben is különböznek elődeiktől, ami gyorsabb, hatékonyabb segítséget jelent a sérülteknek és jobb munkakörülményeket az állománynak. Az Országos Mentőszolgálat hatéves átlagkorú járműállománya már jóval fiatalabb, mint a 14 éves maygar személyautópark.

Van, akit egy csepp vér is sokkol

Évente egymilliónál több emberen segítenek a mentők, akiknek munkáját több száz szülés levezetés és ezer sikeres újraélesztés is fémjelzi. Sofőrként, orvosként és ápolóként is tiszteletet érdemelnek a mentősök, akiknek mindhárom szerepben gyorsan kell dönteni és cselekedni. Az életért való versenyfutás már akkor elkezdődik, amikor a mentőközpont riasztást kap. Olykor még a baleset pontos helyszínét is nehéz elmondatni a segítőkész, ám megriadt bejelentővel, ami érthető, mert ugyan a segítségnyújtás a jogosítvány megszerzésének feltétele, de az életben minden más. Vannak, akiket egyetlen csepp vér is sokkol, hát még egy tömegbaleset, pláne sötétben, elhagyott vidéken, ahol még a profi mentősnek sem könnyű tájékozódni. Ezért is hasznos (lesz) az új autóknál kötelezővé váló e-call, vagyis az automata segélyhívó.

A baleseti helyszín megközelítéséig is van bőven izgalom, hiszen az esemény általában dugót közlekedési káoszt okoz a környéken, ami nehezíti a mentők célba érését, lehet akármilyen nagy teljesítményű autójuk.

Kresz Géza kezdeményezte

Hosszú volt az út a lóvontatásúaktól a mentőautókig. Kresz Géza orvos kezdeményezésére 1887 május 10-én alakult a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület (BÖME), melynek alapítója nemesi címet kapott, emlékét a relikviákban gazdag múzeum is őrzi. 1902-ben villamoshajtású De Dion gépkocsikkal vonultak a balesethez, de volt többféle márka a flottában: Dodge, Bedford, IFA, Garant, Škoda, Fiat, Robur, UAZ és Volga. A leghosszabb ideig és a legnagyobb darabszámban Nysák, majd Toyoták és Fordok szerepeltek, napjainkban főleg Mercedesek és Volkswagenek szolgálnak.

Negyedszázada indult a Nysa korszak

A legnagyobb mennyiségű egységes beszerzés az 1960-as években indult az Országos Mentőszolgálatnál, melynek flottája három évtized alatt 8100 Nysa típussal bővült. A modell az ugyancsak lengyel Warsawa fődarabjaira épült, ami pedig már új korában sem volt korszerű modell, hiszen egyenes leszármazottja az 1945-ben bemutatott szovjet Pobjedának, vagyis a GAZ M20-asnak.

A Gorkij Autógyár későbbi terméke lett a GAZ 21-es, vagyis a Volga is hasonló technikára épült, így a motorok szinte csereszabatosak voltak. Az első és 1,8 tonnás menetkész tömegű Nysa mentőautó hátsó kerekeit négyhengeres, 2120 köbcentis, 70 lóerős teljesítményű benzinmotor hajtotta.

Bejáratás

Az új beszerzésű, vagy motorcserés autókat 500 és 1000 kilométeres szakaszon járatták be, többnyire oda és vissza a sík Budapest-Szeged útvonalon, ezzel együtt sem döntöttek tartóssági rekordokat, hiszen 125-150 ezer kilométer után leselejtezett autókban szolgálatuk alatt 3-4-szer cseréltek motort.

Igaz, a mentőknek rendkívüli rossz úthálózaton kellett rendkívüli eseményekre száguldaniuk a nem éppen jól gyorsuló és gyenge fékrendszerű autókkal, melyekkel a hátsókerék-hajtás miatt különösen télen volt nehéz közlekedni. A lengyel-korszak 1991-ben ért véget és a mentőmúzeum kiállítása szerint ez alatt 51 millió beteget szállítottak és 1 milliárd kilométert futottak a magyar utakon a Nysák.

Új beszerzések

A mentőszolgálat költségvetése évtizede 22,8 milliárd forint volt, ez asz összeg 2018-ban 39,7 milliárd forintra nőtt, 2010 óta 603 új gépkocsi segíti a sürgősségi betegellátást. Tavaly 193 mentőautó beszerzéséről döntöttek, 120 új jármű már szolgálatba állt. Az új gépkocsik mentéstechnikai eszközeinek felszerelésére tavaly 1,3 milliárd forintot biztosítottak, az idei évre pedig 1,9 milliárd forintot, az új eszközök között lesznek defibrillátorok, EKG-monitorok, perfúzorok, lélegeztetőgépek és vércukormérő készülékek.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
A hétfő esti vihar villámai két repülőgépet is telibe találtak, az osztrák Austrian Airlines....
2024.04.16
Az új lifestyle-termékek formanyelve az új MINI Cooper stílusjegyeit idézi. A kollekció a ruházati....
2024.04.16
Sokan nagyon igényesek autójukkal, de magukkal már nem annyira. Elgondolkozva tükörbe nézhetünk, és....
2024.04.16
A BMW Group a „FUTURE OF JOY” fantázianévre keresztelt kiállítással képviselteti magát a Milánóban....
2024.04.16
Körözött autót foglaltak le Bátaszéken – jelentette a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. ..
2024.04.16
Elszállították hétfőn az 1000-es sorozatú, 1061-es pályaszámú és az UV3 típusú, 3414 pályaszámú....
2024.04.16
A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni....
2024.04.16
Az időjárás-előrejelzésektől kezdve a forgalomtervezésen át a tőzsdéig az emberek mindig előre....
2024.04.16
Elődje sikerét megismételve nem egyszerűen maximális ötcsillagos teljesítményt nyújtott a vadonatúj....
2024.04.16
A BMW Group az év első negyedévében világszerte összesen 594 671 darab új autót értékesített. A....