Forma-1 Japán Nagydíj

Hamilton nyert, közel a vb-győzelem

2017.10.08.

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, és nagy lépést tett a vb-győzelem felé, mert az összetettben második Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője kiesett.

A 32 éves Hamiltonnak ez az idei nyolcadik, pályafutása 61. futamgyőzelme, előnye pedig ezzel 59 pontra nőtt a vb-pontversenyben. A második helyen Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája zárt Japánban, a harmadik pedig csapattársa, az ausztrál Daniel Ricciardo lett.

A rajtnál Hamilton gond nélkül megtartotta a vezető helyet, Vettel másodiknak sorolt be az első kanyarban, míg Verstappen a negyedik pozícióból startolva megelőzte csapattársát, Ricciardót és feljött harmadiknak. A holland versenyző már az első körben elment Vettel mellett is, akit aztán a célegyenesben még hárman megelőztek. Vettel a csapatrádión műszaki gondokra panaszkodott. 

Közben Carlos Sainz (Toro Rosso) balesete miatt a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót, amely két kör erejéig vezette a mezőnyt. Vettelt egymás után előzték az ellenfelek, majd a német pilótának ki kellett állnia a boxba a műszaki hiba miatt.

A 10. körben Hamilton, Verstappen, Esteban Ocon (Force India) volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, de Ocont a 11. körben Ricciardo, egy körrel később pedig Valtteri Bottas (Mercedes) is megelőzte.

A kerékcseréket Verstappen kezdte meg a 22. körben, egy körrel később Hamilton, a 27. körben pedig Ricciardo is friss abroncsokat kapott.

A boxkiállások után nem változott a sorrend az élen, Hamilton 2,5 másodperces előnnyel vezetett Verstappen előtt, Ricciardo pedig magabiztosan tartotta a harmadik helyet.

A hajrában Bottas megközelítette Ricciardót, de megelőzni már nem tudta.

A vb két hét múlva az Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik a texasi Austinban, ahol Hamilton akár meg is szerezheti pályafutása negyedik vb-címét.

 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....