Oroszország

Három űrhajós indult a Nemzetközi Űrállomásra

2015.09.02.

– Három űrhajóssal a fedélzetén a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) indult szerdán egy orosz űrhajó – közölte a Roszkoszmosz orosz űrkutatási hivatal.

A tájékoztatás szerint Szergej Volkov orosz, Andreas Mogensen dán és Ajdin Ambetov kazah asztronauta egy Szojuz-TMA-18M típusú űrhajóval a kazahsztáni Bajkonurból startolt. Az űrhajó eredetileg a gyorsított üzemmódban, körülbelül hat órával a felbocsátás után csatlakozott volna az ISS-hez, de ezt a tervet biztonsági okok miatt megváltoztatták, és így pénteken érkezik céljához. Ez az első alkalom, hogy dán űrhajós indult az űrbe. Az orosz kozmonautának pedig az apja is űrhajós volt, aki 24 évvel ezelőtt járt a kozmoszban.


A legénység harmadik, kazah tagja úgy került a csapatba, hogy Sarah Brightman brit énekesnő még májusban bejelentette: korábbi terveivel ellentétben mégsem utazik űrturistaként a Nemzetközi Űrállomásra. Andrew Lloyd Webber zeneszerző volt felesége családi okokkal magyarázta az űrbázison tervezett látogatásának lemondását. Az 54 éves előadó komoly felkészítésen is átesett az oroszországi Csillagvárosban, és tíz napot töltött volna el az ISS-en.

Az űrállomáson jelenleg hat kozmonauta van: Gennagyij Padalka, Mihail Kornyijenko, Oleg Kononenko orosz, valamint Scott Kelly, Kjell Lindgren amerikai és Kimija Jui japán asztronauta. Az új legénység érkezésével kilencre nő az űrhajósok száma, amire 2013 novembere óta nem volt példa.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....