Kékszalag

Hatszáz hajóra számítanak a 49. Kékszalagon

2017.05.26.

- Hatszáz hajó részvételével az évtized legizgalmasabb versenye várható az idei, 49. Kékszalag Erste World Nagydíj vitorlásversenyen, amely július 6-án reggel 9 órakor rajtol Balatonfüredről.

Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke az esemény sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő versenye, egy legenda, ezért minden vitorlázó vágya, hogy részt vegyen rajta. Az idei regatta érdekessége, hogy együtt küzdenek a legszebb, felújított klasszikus hajók és a 21. századi technológia csodái, a karbonból készült, a szél sebességénél is gyorsabb, többtestű vitorlások. Kollár Lajos szerint jó döntés volt, hogy a részvétel lehetőségét kinyitották a többtestű hajók számára, és öröm, hogy elképesztő innováció jelenik meg a versenyen.


Holczhauser András, a szövetség főtitkára elmondta, hogy megfelelő időjárási viszonyok esetén a hatszáz hajón összesen 2800 versenyző részvételére számítanak. A hagyományoknak megfelelően a rajtvonalat a balatonfüredi hajóállomás előtt tűzik ki. Hozzátette, a tavalyi versenyhez hasonlóan a gyors hajók ismét az északi szektorból indulnak majd, így az idelátogató nézők fantasztikus látványra számíthatnak.

A vitorlások mint mindig, ezúttal is a Balatonkenese - Siófok - Tihanyi-szoros - Keszthely - Balatonfüred útvonalon teszik meg a légvonalban 155 kilométeres távot, amely az 1934-ben megrendezett első Kékszalag óta változatlan. A rekordot a Fifty-Fifty nevű kétárbocos, kéttestű, magyar fejlesztésű vitorlás tartja: a katamarán 2014-ben az elképesztő időnek tekinthető 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt teljesítette a Kékszalagot.


A főtitkár kitért arra is, hogy a regattát megelőző hétvégén, július 1-jén kerül sor a felkészülési versenyként is felfogható Fehér Szalag GenerelCom Nagydíjra, illetve a Kékszalag előtt egy nappal, július 5-én tartják meg a Kékpántlika Erste World Nagydíjat. - A vízi eseményeket parti rendezvények egész sora színesíti - fűzte hozzá Holczhauser András, aki tájékozatott arról is, hogy versenyt a Digi Sport idén is élőben fogja közvetíteni, míg az interneten a kekszalag.hu oldalon lehet nyomon követni.

Mint elhangzott, az utóbbi időben erősödött a Kékszalag mezőnye, így összesen 13-14 hajónak van esélye az abszolút elsőségre. A 12-szeres győztes, egyben címvédő Litkey Farkas a sajtótájékoztatón kijelentette, az idei évben a legnagyobb fejlesztést a szervezők érték el azzal, hogy minden hajóba GPS-t szerelnek, ezáltal olyan részletes adatokat - például a szél sebességét az egész tó területén - tudhatnak meg, amelyre eddig nem volt lehetőség. Így a résztvevőknek komolyabb elemzésekre nyílik lehetőségük, s a következő években sokkal felkészültebben állhatnak rajthoz.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.11
Az első vidéki trolibuszjárat Szegeden indult 1979. április 29-én. A 45 éves évfordulón újra 2....
2024.05.11
Idén egy szavazás keretei között a lakosság arról dönthet, melyik városban alakítsanak „okossá”....
2024.05.11
A közlekedési kultúra napján a 75 éves kelenföldi autóbuszgarázs nyitja meg kapuit a látogatók....
2024.05.11
Kínában 1,55 millió új személyautót értékesítettek áprilisban, 9,6 százalékkal kevesebbet az előző....
2024.05.11
Zolder, Mugello, Assen, Spa, Oschersleben, Portimao, Hungaroring és Silverstone.  ..
2024.05.11
Az új közlekedési szabályrendszer fokozottabb védelmet nyújt majd a közlekedés legvédtelenebb....
2024.05.11
Május 11. a biztonságtudatosan, környezettudatosan, udvariasan közlekedő emberek ünnepnapja. ..
2024.05.11
Összehangolt közlekedésrendészeti akciót tart a rendőrség, amely elsősorban a tehergépjárművek és....
2024.05.11
Fedélzeti kamera buktatta le a budapesti személyszállító kisiparost, akinek jó lenne, ha elvennék....
2024.05.11
A Liget Budapest Projekt részeként megújult a KRESZ-park és környezete a Városligetben. A....