Volkswagen

Holnaptól indul a Volkswagen InnovaTurné

2015.05.21.

A Volkswagen és a Volkswagen Haszonjárművek idén hatodik alkalommal indította útjára a Volkswagen InnovaTurnét, hogy egy országos roadshow keretében, kilenc különleges autó tesztelésén keresztül mutathassa be az érdeklődők számára a márka innovatív technikai megoldásait.

2007-ben rendezte meg először a Volkswagen az Innovációs Napot, mely az elmúlt években InnovaTurné elnevezéssel, országos rendezvény sorozattá vált azzal a céllal, hogy a vásárlók közvetlenül is találkozhassanak a márka technikai megoldásaival és újdonságaival. Az ötlet onnan ered, hogy a márkakereskedésekben többnyire a nagyobb érdeklődésre szert tartó modellek találhatóak meg tesztautóként, s ezáltal a vevők legtöbb esetben csak a katalógusokban találkozhatnak a Volkswagen által kínált egyedi, innovatív megoldásokkal. Ezek megismerése azért is fontos, mert közlekedésbiztonság vagy a vezetési  komfort szempontjából jelentős előnyöket nyújthat a leendő autótulajdonosok számára, és amelyek kipróbálása segítheti a vásárlással kapcsolatos döntésmeghozatalát.

Egyik várva-várt modell a Golf R, szintén tesztelhető lesz

A hatodik alkalommal szervezett országos roadshow keretében a tavalyihoz hasonlóan a Volkswagen Haszonjárművek is csatlakozott a kezdeményezéshez, és egy magas felszereltségű, személyautós komfortot nyújtó Amarok és egy minden igényt kielégítő Multivan Business modellel egészítette ki a flottát. Így összesen kilenc gépkocsi járja az ország Volkswagen márkakereskedéseit, és Soprontól Nyíregyházáig – a www.innovaturne.volkswagen.hu honlapon történő online regisztráció után – mindenhol kipróbálható az egyedi felszereltségű, innovatív megoldásokat felsorakoztató flotta.

Volkswagen Amarok Canyon

A Volkswagen InnovaTurné idei kínálatában a korábbi gyakorlattal megegyező módon ismét egyedi, különleges Volkswagenek vonulnak fel, Az országos turnén egy elektromos és egy hálózatból is tölthető plug-in hybrid Golf, egy Golf Alltrack, egy Beetle Cabriolet, egy Golf R, egy Polo Blue GT, egy Touareg és a már említett Amarok, illetve Multivan próbálható ki. Az innovatív extrák sorát olyan technikai megoldások adják, mint a 4MOTION négykerék hajtás, az elektromos és a hibrid hajtás, nagy teljesítményű  TSI motorok, a BlueMotion és a CR TDI technológia, a DSG váltó és számos vezetéstámogató segédrendszer (aktív fényszóró, sávtartó asszisztens, parkoló automatika, távolságtartó tempomat).

Jobb mint otthon? A Multivan Business beltere igencsak impozáns!

A flotta az alábbi modellek tesztelését teszi lehetővé: Volkswagen Polo Blue GT, Volkswagen e-Golf, Volkswagen Golf GTE, Volkswagen Golf R, Volkswagen Golf Alltrack, Volkswagen Beetle Cabriolet, Volkswagen Toureg, Volkswagen Amarok Canyon, Volkswagen Multivan

További részletek és pontos helyszínek: www.innovaturne.volkswagen.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.27
A  Magyar Kormány nevében Varga Mihály pénzügyminiszter köszöntötte Magyarország tíz legnagyobb....
2024.05.27
Az ÖBB – Osztrák Szövetségi Vasútak -  létszámhiánnyal küzd. A vasútspecifikus foglalkozások a....
2024.05.27
Péntekről szombatra virradó éjszaka egy Hyundai személykocsi csapódott fának Nagymácséd (Galántai....
2024.05.26
Szigetújfalu közelében találták meg vasárnap a Verőcénél múlt szombaton történt hajóbaleset hatodik....
2024.05.26
A megújított Superb kombi változata akkor lép piacra, amikor a riválisok mezőnye ritkul, a....
2024.05.26
A hazai közönség előtt szereplő Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-....
2024.05.26
Akármilyen pop-up szolgáltatásra átalakítható lenne a Renault és együttműködő partnereik elektromos....
2024.05.26
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Drága a jogsi. ..
2024.05.26
Ha igazán belegondol az ember, egészen meglepő valahol, hogy a Mercedes haszongépjárműveket is árul....
2024.05.26
Vecsésen történt a súlyos közlekedési baleset, amelyről az Országos Katasztrófavédelmi....