ICDP

ICDP használtautó trendek a főbb európai piacokon – II. rész

2015.06.04.

Az autóipari kutatásokkal foglalkozó ICDP a szakmai rendezvényein és publikációin keresztül rengeteg hasznos segédanyagot szolgáltat tagjai számára, támpontot nyújtva számukra az üzleti stratégiájuk kidolgozásához, és a mindennapi sikeres üzletmenethez. Cikksorozatban Luca Montagner és Andrew Tongue ICDP szakértők tanulmányából szemezgetünk.

A kutatás azt fejtegeti, milyen trendek jellemzőek az európai piacokra. Az első részben szó volt a téma aktualitásáról, az európai piac méretéről és összetételéről, a második részben pedig arról beszélgetünk, hogyan viszonyul egymáshoz a használt és új autók értékesítése, valamint szó lesz arról is, mire kell különösen odafigyelniük a kereskedőknek a megváltozott piaci környezetben.

Használt és újautók értékesítésének aránya

A következő diagram azt mutatja, hogyan aránylik egymáshoz a használt és új személygépjárművek értékesítése ugyanazokon a piacokon. A különbségek ezen a területen némiképp enyhültek az elmúlt években, köszönhetően részben a mediterrán piacokon mutatkozó újautó eladások visszaesésének. A használtautó értékesítés a holland piacon a legjelentősebb, az elmúlt évtizedben a használtautó értékesítésének az újautókhoz viszonyított aránya 4:1, sőt, az elmúlt két évben megközelítette a 4,5-öt. Az Egyesült Királyságban ez az arány tartósan meghaladja a 3%-ot (vagyis legalább 3 eladott használtautó jut egyetlen újautóra), de 2014-ben ez 3 alá csökkent az új gépjárművek erősödő értékesítésének köszönhetően. Ennek éppen az ellenkezője történt tavaly a francia piacon, ahol először nőtt a viszonyszám 3 fölé. Oroszországban 2011 óta folyamatos a növekedés, 2014-re elérte a 2,5-et. Ezzel szemben Németországban, ahol 2001-2008 között stabilan 2 körül mozgott, az elmúlt néhány évben felkúszott 2,5 közelébe. A legerősebb növekedést pedig Olaszország és Spanyolország produkálta, az előbbiben a korábban stabil 1,5-ről felkúszott 2 fölé, utóbbi még ezt is felülmúlta 2012-ben és 2013-ban, és csupán a tavalyi évben volt tapasztalható egy kis visszaesés, részben annak köszönhetően, hogy az új gépjárművek piaca kicsit kezd helyreállni.

A használt gépjárművek értékesítésének alakulása a gépjárművek életkora szerint nemcsak a piaci struktúrára mutat rá, de az ezekből levonható következtetések egyúttal rávilágítanak azokra a lehetőségekre is, melyeket a kereskedők ki tudnak használni eredményeik növelése érdekében. A következő diagramon a világoskék sáv a 2 évesnél fiatalabb használt gépjárművek értékesítésének alakulását mutatja, a piros sáv a 3-5 évesekét, a zöld sáv a 6-9 évesekét, és a lila a 10 évnél idősebbekét. Az összes piacot tekintve a ez utóbbi kategória jelenik meg a legnagyobb arányban, főleg Németországban és Spanyolországban, ahol az összes használtautóra vetítve részesedésük meghaladja a 40%-ot. Spanyolországban és Olaszországban az 2012-2013-ban különösen erős volt a 10 évnél öregebb használt gépjárművek értékesítési piacának növekedése, miközben az 5 évnél fiatalabb használtautók értékesítésének aránya hasonló értékű csökkenést mutatott. Az Egyesült Királyság az egyetlen olyan piac, ahol a 3-5 év közti használt gépjárművek kereskedelmi forgalma 30% körül mozog, ami az angol kereskedőket a többi országhoz képest speciális kihívásokkal állítja szembe.

 

A piacok méretére és összetételére utaló, eddig bemutatott trendekre reagálva, a kereskedők fel tudnak készülni a rájuk váró kihívásokra, ha odafigyelnek a következőkre:

Promóció

A kereskedőknek még jobban ki kell használniuk a gyártók által elfogadott használtautó értékesítési sémák egyes – idősebb gépjárművekre vonatkozó – elemeit. Ezt megtehetik például speciálisan ennek a szegmensnek dedikált online értékesítési csatornák bevonásával (pl.: külön weboldal vagy aloldal), és az offline értékesítésben is érdemes jobban szegmentálni a bemutató teret az értékesíteni kíván használtautók kora szerint, előtérbe helyezve az idősebb autók hatékonyabb értékesítését.

Autóbeszámítás

Fenti piacokon sok kereskedő igyekszik jobban kihasználni az autóbeszámítással kapcsolatos lehetőségeket, figyelembe véve a piaci körülményeket és felismerve a saját lehetőségeiket.

Vásárlás utáni ajánlatok

Az öregebb használtautókra speciális vásárlás utáni ajánlatok vonatkozhatnak, kombinálva egy ügyesen kidolgozott garancia programmal.

A befektetés megtérülése

A kereskedőknek természetesen figyelembe kell venniük a befektetéseik megtérülési mutatóját (ROI – Return on Investment) a használt gépjárművek piacán is. A befektetés megtérülését (a beszerzés költsége legyen alacsonyabb mint az eladás költsége, hibák kijavítása a jobb eladhatóság érdekében, kamat- és más járulékos költségek az eladási árra vetítve) kiszámítva minden egyes eladott autó után, vannak kereskedők, akik azt szeretnék látni, hogy az öregebb és olcsóbb használt autók legalább olyan jó megtérüléssel legyenek eladhatók, mint fiatalabb társaik, és ez arra ösztönözné őket, hogy szívesebben foglalkozzanak ennek az ágazatnak a fejlesztésével.

A folytatásban…

A cikksorozat következő részében tovább boncolgatjuk a használtautók értékesítésének kérdéskörét, valamint rátérünk a flottakezelt gépjárművek használtautó piacra gyakorolt hatásainak elemzésére. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..