tragédia

„Idén még 200 ember fog meghalni az utakon” – sokkoló adatokkal, megrázó videóval küzd a rendőrség a tragédiák ellen

2023.07.08.

Halálsoron… – ezzel a címmel adott ki közleményt az ORFK Kommunikációs Szolgálata: „Idén még 200 ember fog meghalni Magyarország útjain. Tegyünk közösen azért, hogy ez ne történjen meg! Az év első hat hónapjában 211 ember vesztette életét közlekedési balesetben hazánk útjain. Rajtunk múlik, hogy az év második felében ne folytatódjon ez a sorozat!”

Összeroncsolódott személygépkocsik az M5-ös autópálya kecskeméti szakaszán 2023. július 3-án. Hárman meghaltak, miután egy Szeged felé tartó autó átrepült a szalagkorlát felett, és egy másik autónak ütközött. MTI/Donka Ferenc

Mint írták, a számadatok mögött drámai történetek húzódnak. Az elmúlt időszakban fiatalok, idősek, gyermekek holtteste mellett kellett a rendőröknek helyszínelniük szinte minden egyes nap. „Nem egyszerű feladat ez. Felfoghatatlan és elfogadhatatlan, amikor egy 7 éves gyermek 10 másodperc alatt szülők nélkül marad, vagy egy édesanya veszíti el a férjét és a gyermekét.”

Néhány napja a közutat versenypályának használó fiatalok miatt kellett meghalnia egy munkából, kerékpárral hazatartó férfinak az Árpád hídon. A balesetet okozó jármű vezetője több mint 140-el száguldozott a hídon. Ezeknek a tragédiáknak a többsége nagyobb odafigyeléssel, a szabályok betartásával elkerülhető lett volna, hiszen a közúti közlekedési balesetek túlnyomó része emberi hiba, mulasztás miatt következik be. A rendőrség statisztikája azt mutatja, hogy a balesetek fő okai továbbra is a gyorshajtás (27%), az elsőbbségi jog meg nem adása (26%) és a kanyarodási szabályok megszegése (15%).

„Ha elvonatkoztatunk a fent említett tragédiáktól és érzelmek nélkül a tényeket, a számadatokat nézzük, akkor az alábbi képet kapjuk. Az idei év első felében 6 383 személysérüléses közlekedési baleset történt Magyarországon, ebből 193 balesetben 211-en vesztették életüket. Ők már nem térhettek haza a családjukhoz. Tény, hogy ez a számadat a korábbi évek hasonló időszakához viszonyítva alacsonyabb, de minden élet számít! 2010 első félévében 330 halálos áldozatot követeltek a hazánkban történt közlekedési balesetek. Pedig őket is hazavárták. Hiába.”

Ha az év első felének számait vesszük alapul, még kétszáz potenciális áldozat közlekedik közöttünk. Ne Ön legyen a következő! – írta a rendőrség, amely videót is közzétett.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.28
A gyorsasági kamion Eb szezonnyitó misanói fordulóján a szombati naphoz hasonlóan vasárnap is....
2024.05.28
Ráfutásos baleset okozta a bajt a sztráda Hegyeshalom felé vezető oldalán – derült ki a....
2024.05.28
Elsőre talán azt gondolhatnánk, hogy a világ legnagyobb országában, Oroszországban találjuk a....
2024.05.27
Verőce térségében találták meg hétfőn a település közelében több mint egy hete történt hajóbaleset....
2024.05.27
Egy olcsónak tűnő C-osztály valódi arca ..
2024.05.27
Emberek közé hajtott egy terepjáró szombaton délután Červená voda községben, a Sabinovi járásban,....
2024.05.27
A Hyundai és a hozzá minden szállal kötődő Kia töretlenül tartja az előkelő helyet a leggyakrabban....
2024.05.27
Május utolsó hétvégéjén, a japán motorsport legnagyobb jelentőségű versenyén debütált a megújult....
2024.05.27
A Volkswagen és a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) még négy évig folytatja sikeres együttműködését.....
2024.05.27
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....