Formula Student Hungary

Idén is új autót építenek az egyetemisták

2016.02.29.

2014-ben alakult meg a Széchenyi István Egyetem hallgatóiból álló Arrabona Racing Team, amely immár harmadik szezonját kezdi az egyetemisták Forma 1-es versenyében, a Formula Student-ben. Ahogy a korábbi két évben, a harmadik szezonban is új autót építenek. Terveiket az egyetemen mutatták be, amelyen jelen volt Jakubík Tamás, a Járműfejlesztési Tanszék vezetője.

Az Art­_01 és az Art_02 után rövidesen elkezdik megépíteni az Art_03 névre keresztelt autót – mondta el az egyetemen tartott rendezvényen Kolossváry Tamás csapatvezető. Megtudtuk azt is, az idei év nagy újdonsága lesz, hogy a győri autóba győri motor kerül. A járműfejlesztők mellett ugyanis az egyetemnek motorfejlesztő csapata is van, a SZEngine.

Ez volt az első autó, az ART_01

Az autó túl van a teljes áttervezésen. A fejlesztés eredményeként az Arrabona Racing Team még jobb, még erősebb, még szebb, vagyis még versenyképesebb autót ígér. A gyártás februárban elkezdődik, júniusra elkészül, hogy maradjon idő a tesztelésekre.

A csapatnak csak egyetemisták lehetnek a tagjai. Akik diplomáznak, kénytelen búcsút inteni. A vérveszteség így évről-évre jelentkezik, a távozókat újakkal kell pótolni. A csapatvezető úgy fogalmazott, az érzékeny veszteség ellenére 19 lelkes újonccal bővült a társaság, jelenleg 38-an vannak.

Ez pedig a második, az ART_02

Távlati gondolkodásukat jól jelzi, hogy már gondolkodnak a negyedik és ötödik generációs autón is, mi több, felmerült egy elektromos hajtással rendelkező autó megépítése is. Ez azonban még a jövő zenéje – fogalmazott Kolossváry Tamás.

Az Art autók a Formula Student versenyeken mindig a legjobb magyar csapatként végeztek, amikor elindultak. Az idén pedig egy újabb sikerről tudnak beszámolni. Egyedüli magyar egyetemként indulhatnak a legrangosabb Formula Student németországi versenyén, amelyet Hockenheimben rendeznek meg. Az 55 helyre 150 csapat jelentkezett. Mérnökverseny keretében döntöttek a kvalifikációról, s ezen az Arrabona Racing Team olyan jól szerepelt, hogy megkapta az indulás jogát. Természetesen indulnak a magyar versenyen is, amelyet minden évben a Győr-Gönyűi Nemzetközi Kikötő alkalmi versenypályáján rendeznek meg.

Idén jön a harmadik, az ART_03, de ezt még titok fedi.

A csapat szerénységét jól jelzi, hogy a hockenheimi indulást Hanula Barna mondta el az újságírónak, aki az Audi Hungaria Járműmérnöki Tanszékcsoport vezetője, s Bugatti Veyron 1001 lőerős motorjának kifejlesztője.

A csapat önmagáról

Csapatunk felépítése alapvetően két részre osztható. Egyrészről az autót meg kell tervezni, legyártani, összeszerelni, majd tesztelni és a versenyre felkészíteni. Ez azonban nem működhetne a másik alappillér, a menedzsment részleg munkája nélkül, akik a pénzügyi háttér biztosításával, és egyéb háttérfeladatokkal foglalkoznak. Jelenleg két sikeres szezonon vagyunk túl, tavaly kettő, idén nyáron pedig három versenyen vehettünk részt. A kitartó munka eredményeként büszkén viselhetjük az első magyar Formula Student győztes, illetve már második éve a legjobb magyar FS csapatnak járó címet.

A csapat a versenyautóikról

Az ART_03 váza, amelynek súlyát tovább csökkentették.

A versenyautóink tervezésénél alapvető filozófiánk, hogy az autó egyszerű, könnyen szerelhető és megbízható legyen, ügyelve arra, hogy az autó tömegét a lehető legalacsonyabban tartsuk. A funkcionalitás és a letisztult design szintén fontos szerepet játszik a tervezésnél. Emellett próbálunk minnél több területen új, különleges anyagokkal (alumínium, magnézium, titán és kompozitok) és innovatív technikákkal dolgozni (3D nyomtatás).

A FS-ről

A Formula Student egy nemzetközi mérnökverseny, amelynek célja egy olyan formula autó tervezése, kivitelezése és képzeletbeli piacra dobása, amelyet egyetemi hallgatók építenek. A csapatok nemzetközi versenyek keretében mérkőznek meg egymással. 

Ilyen lesz az ART_03 kormányműve, egyelőre még csak számítógépen.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő (GOR-CAR) ..
2026.04.09
Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók....
2026.04.09
 A közúti balesetekben elhunytak többsége autóban ült. Két tartományban nem jelentettek közúti....
2026.04.09
A Toyota egy japán kávégyártó vállalattal karöltve négy különleges keveréket állított elő,....
2026.04.09
Mostanra jól látszik, hogy azok a kínai gyártók tudnak maradandóan sikeresek lenni Európában,....
2026.04.09
Az első negyedévben 128 419 személygépkocsit gyártottak Romániában - írja az economedia.ro az....
2026.04.09
Nagy Roland gokartversenyző személyében magyar tagja is lett az Aston Martin Forma-1-es istálló....
2026.04.09
Egy 50 éves sofőrt fogtak el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei - semmi sem....
2026.04.09
A holland CCV fizetési megoldás-szolgáltató olyan energiatakarékos üzemmódot fejlesztett....
2026.04.09
Az IATA vezére szerint a közel-keleti tűzszünet ellenére sem várható gyors enyhülés a....