A legnagyobb elmék általában pontosan emlékeznek arra, mi indította el őket a siker felé vezető úton. Ezzel Adam Lansing sincs máshogy: 12 évesen mást sem hallott otthon, minthogy bátyja folyamatosan pénzt kunyerált szüleiktől benzinre. Ekkor elhatározta, ő aztán soha nem hozza magát ilyen kínos helyzetbe.

Azt persze még nem tudta, hogy ennek mi lesz a módja. Aztán az interneten rábukkant egy videóra, amelyben egy John Wayland nevű férfi – későbbi mentora – arról mesélt, hogyan épített át egy öreg japán kupét elektromos meghajtásra. Ez szöget ütött a fejében, és mivel húga villanymotoros rollerét általában ő javítgatta, volt némi elképzelése az elektromos rendszerekről.

A végső lökést aztán a szomszéd adta meg: mivel tudta, hogy Adam villanyautó-építésen töri a fejét, fogta magát, és ajándékba odaadta neki 1980-as Toyota Celicáját. A kocsi rettenetes állapotban volt, nem volt motorja, a lökhárítóból pedig egy facsemete nőtt ki, de az elhivatott és céltudatos srác számára ez nem volt akadály.

Két évbe telt, amíg összeszedte a szükséges alkatrészeket, és további kettőbe, mire a Toyota Celica ismét életre kelt! Másodikos gimnazistaként már saját elektromos kupéjával ment az évzáróra, ám a szépen rendbe hozott Celica villanymotorja aznap este megadta magát. Szép volna úgy folytatni a történetet, hogy Lansing töretlen lelkesedéssel építette tovább autóját, ám a valóságban a pokol összes bugyrát megjárta a fiú. Nem kevesebb, mint ötvenkétszer kellett szétszednie és újra összeraknia a kocsit.

„Valahol a kétharmadánál úgy döntöttem, elég volt, nem bírtam a kudarcokat. A szüleim, a barátnőm és szakmai segítőim azonban átlendítettek a mélyponton, én pedig rájöttem, hogy rosszul közelítettem meg a dolgot: munkának tekintettem az építést, holott szórakozásnak kellett volna lennie. Innentől fogva a hozzáállásom is megváltozott: folyamatosan azon törtem az agyamat, hogyan tudnám még jobbá tenni az autót. Kialakítottam egy íratlan szabályt: akárhányszor szét kellett szednem az autót, csak úgy engedtem magamnak újra összerakni azt, ha valamelyik részét tökéletesíteni tudtam.”

Az igazi áttörés tavaly következett be: a különböző villanyautós fórumokon keresztül megismerkedett példaképével, John Waylanddal, aki nemcsak tanácsokkal, de egy 30 kWh kapacitású lítium-vasfoszfát akkumulátorral is ellátta őt. A modern technológia, a győzni akarás és az élemedett korában is elpusztíthatatlan Toyota mechanika hármasa végül meghozta az eredményt: az öreg Celica ma megbízhatóan fut, egyetlen feltöltéssel akár 210 kilométert képes megtenni, Adam pedig céget alapított, hogy hamarosan kezdődő egyetemi tanulmányai mellett segítséget nyújthasson másoknak autójuk elektromos átalakításában.

Sziszifuszinak tűnő munkája során Adam Lansing olyasvalakitől is segítséget kapott, akivel soha nem találkozott – nem is találkozhatott, hiszen Sakichi Toyoda 1930 októberében elhunyt. Ő volt az, aki automata szövőszékeket fejlesztő és gyártó cégénél elsőként bevezette a Kaizen, azaz a folyamatos fejlődés alapelvét, mely később Toyota-módszerként vált világhírűvé nemcsak az autóiparban, de a globális gazdaság minden területén.

Az ifjú Adam talán tudtán kívül, ösztönösen alkalmazta a Kaizen alapelvét: ha hibát találsz, állj meg, javítsd ki, és kezd elölről az immár tökéletesített folyamatot. Ha ötvenkétszer, hát ötvenkétszer…

Fotók: Toyota