forgalmi engedély

Ittasan, forgalmi nélkül, két gyerekkel a jobb első ülésen egy ronccsal

2020.06.21.

Gyermekeit szabálytalanul szállítva, érvényes forgalmi engedély nélkül, forgalomból kivont gépkocsival, ittasan közlekedett a szolnoki férfi, és vezetői engedélyét sem tartotta magánál.

A Szolnoki Rendőrkapitányság balesethelyszínelője 2020. június 20-án 16 óra 30 perc körül Szolnok belterületén egy rendszámtábla nélkül közlekedő, erősen rongált állapotú személygépkocsira lett figyelmes. A rendőr mikor megállította a gépkocsi vezetőjét, látta, hogy az autó jobb első ülésén egymás ölében ülve, a biztonsági övvel bekötve utazott a sofőr két gyermeke.
Az ellenőrzés során megállapításra került, hogy kivonták a forgalomból az autót, érvényes forgalmi engedéllyel nem rendelkezett, valamint a gépjárművezető nem tartotta magánál vezetői engedélyét. A 33 éves férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A rendőrök előállították a jogsértőt biológiai mintavétel céljából.
A férfi ellen közigazgatási valamint szabálysértési eljárás indult a Szolnoki Rendőrkapitányságon.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
- Amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen nőtt az....
2024.05.07
Volt olyan gépkocsi, amelyik 50 km/óra helyett 84 km/órával közlekedett. Ezért 58 ezer 500 forint....
2024.05.07
A KLM szerint ezzel komfortosabb, ezáltal kellemesebb munkakörülményeket teremthetnek dolgozóik....
2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....
2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....