Tesla

Jól halad a Tesla Gigafactory építése Sanghajban

2019.03.14.

A szerelőcsarnok májusra fog elkészülni - közölte csütörtökön újságírókkal a sanghaji helyhatósági gazdasági és informatikai bizottság elnöke, Chen Mingbo. 

A Tesla 50 milliárd jüan (7 milliárd dollár) költséggel épülő üzemberuházása a legnagyobb közvetlen külföldi működőtőke beruházás Sanghaj történetében, a Tesla esetében pedig az első beruházás az Egyesült Államokon kívül. 

Az üzem alapkőletételén az idén januárban Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója közölte, hogy a tervek szerint az üzem az idei év végére készül el és jövőre kezdi meg a Tesla Model 3 elektromos autó tömeggyártását. Az üzem tervezett kapacitása évi 500 ezer autó. 

A Tesla jelenleg az Egyesült Államokból importálja a Kínában értékesített elektromos autókat. A kínai vámhivatal sajtószóvivője csütörtökön a Reuters hírügynökséggel azt közölte, hogy a hivatal feloldotta a Tesla Model 3 behozatalának múlt héten elrendelt felfüggesztését. 

A Tesla nem kommentálta a hírügynökség jelentését. A Reuters értesülése szerint az import felfüggesztését azért oldották fel, mert a Tesla elvégezte a hivatal által megkövetelt módosításokat. A vámhivatal a múlt héten azért rendelte el a Tesla autók behozatalának felfüggesztését, mert azok nem rendelkeztek kínai nyelvű figyelmeztető és tájékoztató feliratokkal.

Az import felfüggesztésének a hírére a Tesla részvénye 5 százalékkal gyengült, majd felfelé korrigált.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....
2026.08.13
Van egy prémiumautó, amely egyszerre kínál hátsókerékhajtást, valódi luxust, legendás....
2026.08.13
A nyári szünet kellős közepén, derült égből villámcsapásként tett fontos bejelentést a Cadillac: az....
2026.08.13
Új aszfalt-technológia, ami segít elviselni a kánikulát.   ..
2026.08.13
Kevés olyan koncepcióautó született az ezredforduló után, amely akkora meglepetést okozott, mint a....
2026.08.13
A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a hétvégére tervezett HunGarian Baja tereprali....
2026.08.12
Kotorásztunk egy Rolls-Royce szerszámosládájában és mi ez a kavalkád a csavarhúzók, villáskulcsok....
2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....
2026.08.12
Marokkó a Donald J. Trump Highway nevet adta az 1055 kilométeres, Tiznittől Dakhláig vezető....