BAHART

Jön a balatoni szezon, de nem tudni, mi lesz a vitorláskikötőkkel

2021.01.17.

A Bahart kezdeményezi a vitorláskikötőire kiírt pályázat visszavonását - írja az MTI.

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) igazgatósága kezdeményezi a 11 egységből álló vitorláskikötő-lánca üzemeltetésére kiírt pályázat visszavonását - áll a társaság MTI-hez eljuttatott közleményében.

A végső döntést a közgyűlésnek kell meghoznia. A többségi tulajdonos magyar államot képviselő Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) előzetesen megerősítette, hogy a visszavonást támogatni fogja, így a balatoni kikötők üzemeltetése továbbra is a Bahart feladata marad - fogalmaz a közlemény. Kitér arra is, hogy a lépést Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője kezdeményezésére javasolja az igazgatóság.

A decemberben kinevezett új vezérigazgató, Veigl Gábor szeretné felülvizsgálni az országgyűlési képviselő javaslatait. A pályázat felfüggesztése a fejlesztéseket nem befolyásolja, azaz a flotta megújítása, az új hajók beszerzése is folytatódik a tervek szerint, és hamarosan új kompok és személyszállító hajók építésére szerződnek - áll a közleményben.

Witzmann Mihály az MTI megkeresésére elmondta, hogy előzetesen már egyeztettek a pályázat visszavonásáról az üdülőrégió kormánypárti képviselői. "Az elmúlt időszakban vitorlázók és önkormányzatok is megkerestek engem és balatoni képviselőtársaimat a vitorláskikötők tervezett bérbeadásával kapcsolatban."

Hozzátette: a hajózási vállalat hatékony és nyereséges működése épp olyan fontos nekik, mint a térségben élők képviselete és kéréseik tolmácsolása. Ezért kormánypárti képviselőtársaival úgy döntöttek, hogy közös erővel próbálják meg elérni a kikötők üzemeltetésének újragondolását.

Ennek szellemében kezdeményezett tárgyalást a Bahart újonnan kinevezett vezérigazgatójával - mondta. Szóba kerültek a vitroláskikötők üzemeltetése mellett a dolgozói béremelések, a munkahelyi körülmények és az ösztönzési rendszer fejlesztése, az új hajók beszerzése, a jelenlegi flotta felújítása és a 175. jubileumi év tervezett programjai is. Witzmann Mihály hangsúlyozta: a kikötők eladásáról eddig sem volt szó, csupán a bérbeadás szerepelt a Bahart tervei között. Az új vezérigazgató döntése azonban lehet az is, hogy a társaság módosítja eredeti terveit, a bérbeadás pedig lekerül a napirendről - fogalmazott a politikus.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.10
A hétvégén Jaramában kezdődik a Formula 4-es spanyol bajnokság, melynek mezőnyében ott lesz Hideg....
2024.05.10
Az 1983-ban bemutatott Peugeot 205 igazi telitalálat volt: szerették a vásárlók, megbízható volt,....
2024.05.10
Tarts velünk és alakítsd a jövőd! Ezzel a mottóval indul idén szeptemberben immár nyolcadik....
2024.05.10
A kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak egy helyi lakos ellen, aki illegális módját választotta....
2024.05.10
- A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális....
2024.05.10
- A Mol-csoport 257,7 milliárd forint (718 millió dollár) tisztított kamat-, adófizetés és....
2024.05.10
A leggyakoribb hibák, amiket kerüljön el.   ..
2024.05.10
Kis híján árokba borult, de megmentette a helyzetet a ponyvás kisteher sofőrje - az eset tegnap dél....
2024.05.09
A HangZóna mai vendége Bognár Tamás a Porsche Hungaria kommunikációs vezetője. ..
2024.05.09
Az MTI helyszínről származó információja szerint az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki....