közlekedik a család

Közlekedik a család: Békésbe került a Skoda Rapid

2013.09.21.

Huszonegy család részvételével szombaton rendezték meg a Közlekedik a család verseny országos döntőjét. Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsága és az Autós Nagykoalíció közös szervezésű vetélkedőjének fődíja egy Skoda Rapid volt, amelyet a békéscsabai Huszár család nyert meg. Papp Károly országos rendőrfőkapitány az autoszektor.hu-nak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: többszörös a vetélkedő sikere.

A győztes Huszár-család a nyereményautóval, háttérben a főszervezőkkel és támogatókkal.

Huszonegy család jutott az országos döntőbe, minden megyéből egy, plusz a főváros és az internetes teszten legjobb eredményt elért család. A család alatt két felnőttet, valamint két 6 és 18 év közötti gyermeket értettek a rendezők, a feladatok is a családnak szóltak, valami a szülőknek, s több a gyermekeknek.

Szombat délelőtt tíz órától fél ötig zajlottak az elméleti és gyakorlati feladatok. Előbbit egy hetven perces időtartamú teszt kitöltése jelentette, amelyben személygépkocsira, kerékpárra és egészségügyre vonatkozó kérdések is voltak.

Tesztfeladat koncentrálással.

Ami pedig a gyakorlati feladatokat illeti. Az első állomáson ügyességi feladatok várták a csapatokat. A szülőknek autóval, a gyermekeknek kerékpárral kellett teljesíteni. A második állomáson a szülőknek kerékcsere, a gyermekeknek gumiabroncsból embléma kivágása volt a feladat. A harmadik állomáson hoztam egy KRESZ kérdést címmel kvízjáték volt. A negyediken az elsősegélynyújtásból vizsgáztak a családok, az ötödiken pedig bolondos bicikli és kocka kirakó volt a feladat. A hatodik állomáson részeg szemüveggel kapcsolatos feladatok voltak, mint például egy fél literes PET palackba pohárral homokot önteni, a részeg szemüveg persze alaposan megnehezítette az öntést. Végül a hetedik állomáson autóvezetés volt, Zsámbékon forgalomban, éles körülmények között.

Kerékcsere a szülőknek.

A családok folyamatosan váltogatták egymást a helyszínek között, nagy volt a mozgás a Driving Camp Hungary közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai központban.

Óriási érdeklődés előzte meg az eredményhirdetést, hiszen a fődíj egy vadonatúj személygépkocsi, Skoda Rapid volt. A szervezők a legmagasabb szinten képviseltették magukat. Ott volt a díjkiosztón Papp Károly országos rendőrfőkapitány és Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke. Továbbá számos szponzor, akik hozzájárultak a verseny sikeréhez és a díjakhoz. Így Rábai Dániel, a Continental Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és Németh János, a Skoda értékesítési vezetője.

Kerékpáros a családoknak.

Mind a húsz csapat jutalomban részült, ez három napos szállodai hétvégét, valamint harminc ezer forint értékű Agip-benzinutalványt jelent.

Az első hat esetében a díjak is növekedtek, egyhetes külföldi utazásokkal megspékelve. A fődíj pedig az első helyezettnek járt, egy Skoda Rapid személygépkocsi, amelynek harmadát a Skoda, harmadát az Autós Nagykoalíció, harmadát pedig az ORFK-OBB állta – tájékoztatott a helyszínen Szádvári József alezredes, az ORFK közlekedési főosztályának képviselője. A további díjakat az Autós Nagykoalíció tagjai  és támogatói ajánlották fel.

Bólyák között részeg szemüveggel nehezítve.

Az autót óriási öröm kíséretében a Békés megyéből érkezett Huszár-család kapta, az autóhoz elsőként Papp Károly országos rendőrfőkapitány és Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke gratulált a családnak. Az autó mellé benzinutalvány és Continental téli gumi szett is jár.

A díjkiosztó izgalmas pillanatai.

Hogyan értékeli az országos versenyt? – fordultunk a döntő után Papp Károlyhoz, az ORFK vezetőjéhez, országos rendőrfőkapitányhoz.

- Fontosnak tartom, hogy negyedszer, az Autós Nagykoalíció támogatását élvezve pedig másodszor tudtuk megrendezni a Közlekedik a család országos versenyt – kezdte válaszát Papp Károly.

- Fontos célunk volt, hogy a jövő generációját, a gyermekeket is bevonjuk a helyes közlekedés elsajátításába, ami szülői, nevelői és rendőri feladat is. Sikernek érzem azt is, hogy a verseny valóban országos volt, s minden megye és a főváros is képviseltette magát.

A siker kötelez bennünket, biztos vagyok abban, hogy lesz folytatás, jövőre is megrendezzük a Közlekedik a család versenyt. Köszönet támogatóinknak, a fő támogatást nyújtó Autós Nagykoalíciónak – zárta nyilatkozatát Papp Károly rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány.

A verseny fő támogatója, az Autós Nagykoalíció elnöke, Knezsik István nyilatkozik a verseny után.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....