repülés

Kedden az Air France járatainak hatvan százaléka nem repül

2014.09.16.

- Míg hétfőn az Air France gépeinek a fele nem száll fel a pilóták sztrájkja miatt, kedden már hatvan százalékos lesz ez az arány - közölte a francia légitársaság, miután holtpontra jutottak a tárgyalások a szakszervezetekkel.

A legjelentősebb francia repülőtéren, a párizsi Roissy - Charles de Gaulle-on a tervezett 500 járatból 212-t töröltek hétfőn, az Orlyn pedig 140-ből 64-et. A terminálokon azonban nem volt káosz, szinte kihalt volt mindegyik francia repülőtér, miután a késések és a fennakadások elkerülésére a légitársaság előzetesen törölte több járatát, és arról személyesen tájékoztatta az érintett utasokat (a hétvégén 65 ezer SMS-t küldtek szét), arra kérve őket, hogy halasszák el az útjukat, ingyenesen váltsák vissza vagy cseréljék át későbbi időpontra a jegyeiket.

Kedden tovább romolhat a helyzet, miután a tárgyalások hétfőn holtpontra jutottak a szakszervezetekkel. A légitársaság keddre előzetesen a járatok 60 százalékát törölte, mert arra számít, hogy a pilóták 60 százaléka nem fogja felvenni a munkát. A pilóták többségi szakszervezete, az SNPL szeptember 15. és 22. közöttre hirdetett sztrájkot, a második legjelentősebb szakszervezet, a SPAF pedig szeptember 15. és 18. között szólít fel munkabeszüntetésre.


Alexandre de Juniac, az Air France-KLM elnöke hétfőn jelezte, hogy a sztrájk veszélyezteti, hogy a francia légitársaság ismét nyereségessé váljon. "Az Air France nyereséges lehetne idén, ha a sztrájk nem veszélyeztetné az erőfeszítéseket" - fogalmazott a francia-holland közös vállalat vezetője.

A tavalyi évet az Air France-KLM 130 millió eurós nyereséggel zárta, a 2012-es év után, amikor is 336 millió eurós veszteséget könyveltek el. A jó eredmények azonban a holland cégnek köszönhetők, a francia légitársaság még a tavalyi évet is 174 millió eurós veszteséggel zárta. "Azt reméljük, hogy a tárgyalópartnereink észhez térnek. Javaslatokat tettünk. Azt mondtuk, hogy folytatjuk a tárgyalást, de vegyék fel a munkát" - fogalmazott Juniac.

Az Air France becslése szerint a munkabeszüntetés napi 10-15 millió euró veszteséget okoz a légitársaságnak, s mintegy 65 ezer utast érint. A pilótákat az Air France fapados légitársasága, a Transavia fejlesztése aggasztja, ami miatt hetek óta tárgyalások folynak a szakszervezetek és a vezetőség között. Az Air France jövőre jelentős fejlesztéseket tervez a fapados légitársaságnál, új járatok és bázisok nyitásával, ahol helyi szerződések alapján kívánják a pilótákat foglalkoztatni. A szakszervezetek viszont azt követelik, hogy az Air France-nál és a Transaviánál foglalkoztatott pilótáknak egységes, francia munkaszerződése legyen.

A vezetőség szerint viszont a Transaviánál dolgozók szerződésének a fapados légitársaság működési feltételeihez kell alkalmazkodnia. Az Air France járatai közül a menetrend szerint Budapestről 6 óra 50 perckor, 10 óra 10 perckor és 15 óra 50 perckor induló, és a 9 óra 25 perckor, illetve 22 óra 30 perckor ide érkezőt törölték a Budapest Airport honlapján közzétett járatinformációk szerint.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.10
- A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális....
2024.05.10
- A Mol-csoport 257,7 milliárd forint (718 millió dollár) tisztított kamat-, adófizetés és....
2024.05.10
A leggyakoribb hibák, amiket kerüljön el.   ..
2024.05.10
Kis híján árokba borult, de megmentette a helyzetet a ponyvás kisteher sofőrje - az eset tegnap dél....
2024.05.09
A HangZóna mai vendége Bognár Tamás a Porsche Hungaria kommunikációs vezetője. ..
2024.05.09
Az MTI helyszínről származó információja szerint az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.09
A kínai autópiacon tomboló árháború és szoros verseny rendkívüli leleményességre ösztönzi az....
2024.05.09
Marokkó egy varázslatos hely, ahol a nomád berber hagyományok üdvözlik és magukba szívják a világ....
2024.05.09
A VW az adminisztratív létszámot felmondási szerződésekkel akarja csökkenteni. Aki gyorsan dönt,....