Michelisz Norbert

Kényszerű kerékcsere miatt nem szerzett pontot Michelisz

2019.05.18.

A magyar túraautós versenye érdemben csak három körig tartott Zandvoortban, utána nem volt tapadása, és defektgyanú miatt ki kellett állnia a boxba.

A szombat reggeli időmérőn a 13. helyen végzett Michelisz Norbert, de az első futam rajtrácsán a 12. helyre állhatott fel, miután az eredetileg nyolcadik Daniel Haglöf öt rajthelyes büntetést kapott. A legjelentősebb változás azonban az volt, hogy miután az időmérőn a Link&Co négy autója óriási fölénnyel verte el a komplett mezőnyt, azonnali hatállyal visszaállították a márka BoP-jét a Szlovákiában érvényben lévőre, azaz újra 97,5%-os motorerőt használhattak csak.

Michelisz a rajt után maradt a 12. helyen, és az első körben Esteban Guerrieri támadásait kellett visszavernie. A második körre a magyar pilóta alatt lelassult a Hyundai, rádión jelezte is, hogy nem megfelelő a tapadása, viszont így már nemcsak Guerrieri, hanem Haglöf is erősen támadta őt, de a jelentősen lassabb autóval is védte a pozícióját. A harmadik körben aztán Guerrieri csak meg tudta előzni a továbbra is problémákkal küszködő Micheliszt.

Ezután folyamatosan csúszott vissza, az autó bal elején állandó vibrációra és nulla tapadásra panaszkodott, és az ötödik körben ki is jött a boxba a defektgyanú miatt. Egy kerékcsere után visszatért a pályára, de innentől ezt a futamot már csak a vasárnapra való felkészülésre tudta használni. A hollandiai versenyhétvége programja vasárnap 8 órakor a második időmérővel folytatódik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.08.20
A 2019-es New York-i Nemzetközi Autószalonon szép standdal büszkélkedett a General Motors....
2019.08.20
Árverésre bocsátották a Toyota F1-es hagyatékának egyik darabját. A 2004-es versenyautó....
2019.08.20
Neil Campbell brit kerékpáros 280,557 kilométeres óránkénti sebességgel új csúcsot állított fel....
2019.08.20
Szerdán elkezdődik a III. kerületi Szentendrei út Mátyás király út és Pünkösdfürdő utca közötti,....
2019.08.20
Újabb részletek derültek ki a Gyulafirátót és Eplény között vasárnap délután történt súlyos....
2019.08.20
Elsőként a két tartományi főváros csatlakozott az olasz kormány elektromos mikromobilitási....
2019.08.19
Aki követte az elmúlt két év autóipari fejleményeit, az akár meg is lepődhet a cím láttán, hiszen....
2019.08.19
Lugosi Károly Magyarországról küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2019.08.19
A magyar rendőrök a német hatóságok által körözött személyautót foglaltak le a Csongrád megyei....
2019.08.19
Utrechtben felavatták a világ legnagyobb kerékpárgarázsát. Három szintjén összesen 12.500 kétkerekű....