Anyukám is érteni fogja

Képzelt közvetítés egy hétköznapi útról

2014.06.27.

Mivel úgyis mindenki a VB-t nézi, arra gondoltam, hogy ma egy utazást fogok közvetíteni, úgy mintha az focimeccs lenne.

Jó reggelt, jó utazást kívánunk, a mérkőzés hőse most tűnik fel a kertkapuban. Úgy látom, hogy megnézte az éjjeli csoportmeccseket. Látszik, hogy még izgatott, de reméljük a selejtező mérkőzések bosszantó momentumait sikerült már maga mögött hagynia. A kezdőrúgást ma is kisfia végzi el, aki nagy örömmel áll ki a kertből az autóval. Kovács kezet fog a fiúval, nem is gondolnánk, hogy a gyermeknek micsoda öröm ez a néhány méter a pályán. De lassan kezdődik a mérkőzés, az ellenfelek már a pályán vannak.

Első félidő

Az első percekben abszolút a rutin dominál, Kovács jól gurul ki az utca végéig, bár se a lámpát, se az övet nem kapcsolta még be. A főútra érve már minden szabályos, most a rádiót tekergeti – tán lemaradt a himnuszokról? Egy ellenfél piros autója próbál cselezni, de Kovács egy szép kormányelrántós trükkel csapja be. Ajjaj, áll a sor a vasúti átjáró előtt. Egérutat próbál nyerni, tudja, hogy még az átjáró előtt lesz egy utca balra, ahol kerülhet. Hosszan szökteti magát a sor mellett. Sípszó ez, agy a többiek dudálnak? Előnyszabályt alkalmaz magával szemben és már be is tenné balra a játékszert, de az utcából gyanútlan védő jön szembe, aki Kovács érkezésére egyáltalán nem számít.

Újabb kormányrántás, de ezúttal sikertelenül. Rövid egyezkedés után Kovács kap ad egy kék-sárga lapot. Az első lökhárítót jegelni kellett kicsit, de már folytatódhat is a mérkőzés. Az eredeti terv szerint kerüli a sorfalat, ügyesen jut el a szomszédos átjáróig. A leshatáron megy át a síneken, szerencsére nincs ott a bíró. A következő kereszteződésben már erősen sárgul a lámpa, a bíró látja, de taktikai zöldet ítél, már nem lehetett volna megállni.

Az utakon kék egyenruhát viselnek

Hát igen, nagyon nehéz így nappal szemben, de a következő lámpa már nem is kétséges, Kovács is látja ezt, úgyhogy becsúszó cselt alkalmaz és csikorgó kerekekkel áll meg. Most az ellenfélnél van a labda, jönnek is jobbról-balról, valaki reklamál, mert Kovács a becsúszás után az ő térfelén állt meg.

Ügyes labdaszerzés, jól kontrázik Kovács, padlógázzal máris utolérte csapattársait, akik ugyanabba az irányba támadnak, mint ő. Úgy érzem kár volt a sprintbe fektetett energiáért, odaért volna lassabban is, most már mindegy.

Most azonban kiürül a pálya, két támadó, egy védő felállásban Kovácsnál a labda, jól vált vissza, jön is a kigyorsítás, a védő a „szembesávban” már közeledik, de úgy érzi meg kell próbálnia. Kicsit önzőzésnek tűnik, amit Kovács művel, nem biztos, hogy meg kellene előzni a csapattársat, de már kint is van az ellenfél oldalán. Védő vagy Kovács?? Védő, vagy Kovács??? És lőőőő, kapufa!!!! Éppen csak befért!

Idő van!

Hangos sípszó a pálya közepéről. –Te jó ég, csak nem látták meg, amit művelt? Szerencsére nem! A félidő vége érkezett el, jó lesz így az öltözőben a munkahelyen.”

Szünet

A mérkőzés szünetében szakértőinkkel beszéljük át az első félidő meghatározó pillanatait.

- Hogyan értékelitek Kovács első félidős szereplését?

- Nagyon szép gesztus volt a kezdőrúgás átengedése, de én ezt egy kicsit felelőtlennek tartom. A kezdést követően én könnyelműnek láttam Kovácsot. Tudjuk, hogy a meccs sípszótól sípszóig tart, érdemes lenne ezt szem előtt tartani, mert már az első percekben meglehet a baj. Később a játék hevében belement néhány necces helyzetbe, az első figyelmeztetését már a vasúti átjárós szituáció után megkapta. Ennek most látszólag semmi jelentősége, de jövőre hátrányosan érintheti őt az átigazolások korszakában. Remélem, a mester a félidőben jó tanácsokkal látja el és a második játékrészben már megfontoltabb játékot láthatunk tőle.

Kis reklám után a második félidővel jelentkezünk.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....