zalaegerszegi tesztpálya

Konzorcium segítheti elő a zalaegerszegi tesztpálya létrehozását

2017.10.02.

Konzorcium létrehozását javasolják a zalaegerszegi tesztpálya projekt minél gyorsabb megvalósításához az érintett vállalatok – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-t.

A közlemény szerint a minisztériumban tartott egyeztetésen elhangzott: az építkezés a terveknek megfelelően halad, egy éven belül már folyhatnak a kísérletek a pályán. Jelentős a hazai és nemzetközi érdeklődés, amelyet a V4 országokkal már aláírt, illetve az Ausztriával és Szlovéniával tervezett szándéknyilatkozat is megerősít.

A tárca közlése szerint a kormány ezt követően is kiemelten támogatja a projektet, de elsődlegesen a piaci igények határozzák meg annak tényleges tartalmát. A hatékonyabb megvalósítás érdekében a minisztériummal már megkötött szándéknyilatkozaton túl még szorosabb együttműködést vállalnak az érintett vállalatok. Ezáltal nemcsak sokkal nagyobb versenyelőnyre tehetnek szert, hanem a konzorcium tagjai között is eredményesebb munka kezdődhet.

Az NGM közleményében kiemelte: a résztvevő szervezetek - az Autóipari Próbapálya Zala Kft., a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Thyssenkrupp Presta Hungary Kft., az AVL Autókut Mérnöki Kft., a Knorr-Bremse Kft., a Budapesti Elektromos Művek Nyrt., az IBM Hungary Kft., a Valeo Auto-Electric Hungary Kft., a Valeo-Siemens eAutomotive Hungary Kft., az Ericsson, a BASF Hungária Kft., a Continental Automotive Hungary Kft., az Audi Hungaria Zrt. és a T-Systems - képviselői ismét üdvözölték a hazai autóipar egészére pozitívan ható kezdeményezést, illetve bíznak annak sikeres megvalósításában.

A mintegy 40 milliárd forintból megépülő zalaegerszegi tesztpálya felépítését az idén májusban jelentették be. A pályán egyebek mellett önjáró, tehát vezető nélküli autókat tesztelnek majd. Az építkezéshez a kormány mintegy 35 milliárd forint támogatást biztosít.

A tervek szerint olyan központot építenek ki benzinkutakkal, szállodával és egyéb kiszolgáló létesítményekkel, amelyek lehetővé teszik, hogy a térség országaiban működő járműgyártók tesztelhessék autóikat, akár hetekre, hónapokra ideköltözve. Közép-Európa egyik legnagyobb ilyen beruházása lesz a zalaegerszegi.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....