kreszprofesszor
Sok hasonló helyen felmerül ez a kérdés.
Nyilván a 30-as sebességkorlátozás a figyelmetlen gyermekek miatt került kihelyezésre. Ugyanakkor valljuk be őszintén, hogy autósként, ha csak a "Gyermekek" veszélyt jelző táblát látjuk, nem nagyon szoktuk a tempót csökkenteni.
Ezért olyan helyeken, ahol kiemelten veszélyes a gyorsabb közlekedés, vagy ahol korábban már volt baleset, ott a sebességkorlátozást is előírják.
Való igaz, hogy e táblát lehetséges időkorlátozással is elhelyezni.
De nagy kérdés, hogy mi szerepeljen kiegészítő jelzésként?
Vajon mennyire lehet biztosan tudni, hogy a gyermekek jelenléte nem lehetséges?
Főleg, hogy reggel 6-tól már vihetik szülők a gyereket iskolába, és van ahol a napközi akár este 7-ig is nyitva van.
Sok helyen hétvégén klubok, szakkőrök működnek, nyáron akár napközis tábor is lehet.
Minderre egy olyan táblát kitenni, amely ezer százalékig garantálná, hogy gyerekek nem járnak arra, szinte lehetetlen, illetve annyira bonyolult lenne, amit menet közben értelmezni sem tudnánk. Ezért inkább marad az állandó sebességkorlátozás, és fokozott óvatosság.
Egyébként, akár a vadveszély, akár a kerékpárosok, gyalogosok veszélyt jelző tábláknál is lehet találni olyan időszakot, amikor mindezekre nem kéne számítani, de ott sem alkalmazzák ezt a kiegészítést.
Illetve rengeteg helyen létezik olyan sebességkorlátozás, amelynek nyilván csak bizonyos időszakban (pl. útépítésnél) van értelme, mégis állandóan él.
Nem nagyon lennénk előrébb egy ilyen jelzéssel: