KRESZ

Kreszprofesszor: a STOP tábla

2014.10.20.

Előttem az úton egy STOP tábla. Vajon mindig jól tesszük a dolgunk?

Nálam már szakmai ártalom, hogy amikor autókázom, akkor mindig ott a fényképezőgépem a szélvédőn belül, és menet közben kattintgatva próbálok érdekes szituációkat megörökíteni.
Na, ez azért nem annyira könnyű dolog, nemrég megszámoltam, hogy kb. 50 fotóból készül egy, amit fel tudok használni, akár az internet oldalaimon, akár pedig a KRESZ órák során. De ettől függetlenül készítem rendületlenül a képeket, sosem lehet tudni épp mit fogok ki.

Utólag nézegetve ma megakadt a szemem egy egyszerű szituáción, ahol az előttem haladó jármű a STOP táblához érkezvén nem igazán tudta eldönteni, megálljon-e vagy sem, illetve hogy pontosan hol álljon meg.


Gondoltam ennek kapcsán beszélgessünk egy kicsit a STOP tábláról, pontosítsunk az ismereteinket!

Nekem ez a tábla variáció tetszik a legjobban, ötletes!

Elsőre viccesnek tűnik, de eszembe jut egy régi történet, amikor az egyik kereszteződésben, ahol szintén STOP tábla volt, és ahol ennek ellenére rendszeresen történtek balesetek, egyik napról a másikra felfestették a táblához tartozó útburkolati jelet is. Csakhogy vagy tréfás kedvében volt a burkolat felfestője, vagy csak még a reggeli pálinka hatása alatt állt, de a STOP felirat helyett valami ilyen sikerült:


a kép csak illusztráció

Biztosan jól leszúrta a főnöke ezért a felcserélt betűkért, csakhogy közben kiderült a következő egy hétben egy szem baleset sem történt, mivel mindenki, aki arra járt, e miatt a felfestés miatt állt meg, jót nevetve, hogy milyen idétlenül sikeredett a felfestés. De azzal, hogy megálltak, máris több idejük volt felmérni és helyesen alkalmazni az elsőbbségadási szabályokat, és ezáltal megszűntek az ütközések.


Hiszen a STOP táblának pont ez a szerepe, hogy az ebből az irányból érkező járműveket megállítsa, és ezzel tegye biztonságosabbá az áthaladást.

Nem véletlen a jelzés elnevezése, mert akármennyire is gyakran „lestopozom” én is ezt a táblát, a hivatalos neve mégiscsak: „Állj! Elsőbbségadás kötelező!”

Kedvencem egyébként az az USA-ból kapott felvétel, ahol mind a négy sarkon STOP tábla található, vagy, ahogy az amerikai mondja „4 STOP way”, és éppen ezért ezeken a helyeken sosincs baleset. (Mindenki minden irányból megáll, majd a korábban érkező, vagy ha egyszerre jönnek, akkor a jobbról érkező megy tovább, mindenki nagyon ügyelve arra, hogy ne legyen baleset, mert a „4 STOP way” miatt ütközésnél fifti-fifti a koccanók közötti felelősség megoszlás.


Visszatérve a magyar STOP táblára, először nézzük mit írnak azok a szabályok, amelyek az autósok előtt is kevésbé ismertek.
Igen, igen! A KRESZ-en kívül van még néhány paragrafus, amit közlekedő emberként nem ártana tudni!

A 83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet a közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről szól. Ebben a következő áll:

Az „ÁLLJ! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblát csak ott kell alkalmazni, ahol az elsőbbségadási kötelezettséget csak a jármű megállításával lehet teljesíteni.

Azaz, ha nehezen belátható az út, vagy ha jelentősen nagyobb keresztező forgalom várható, tehát az itt áthajtás az átlagosnál veszélyesebb.

Egyébként a STOP táblával ott találkozhatunk, ahol általában az „Elsőbbségadás kötelező” jelzéssel is, tehát zömében főútvonalon az útkereszteződésben, vagy olyan útkereszteződésnél, ahol a keresztező útvonalon haladó járművek részére az áthaladási elsőbbséget „Útkereszteződés alárendelt útvonallal” táblával jelzik, de megtalálható a tábla a nagyobb járműforgalmat lebonyolító, útnak nem minősülő terület kijárata előtt is, illetve akár vasúti átjáróban.
Viszont sosincs STOP tábla – csak hagyományos „Elsőbbségadás kötelező” jelzés - autópálya, illetőleg az autóút felhajtóágán a gyorsítósáv előtt, valamint körforgalomban a behajtásnál.


Hogyan rendelkezik maga a KRESZ a STOP tábláról, illetve a járművezetők viselkedési kötelezettségeiről?
„ÁLLJ! Elsőbbségadás kötelező”; a tábla azt jelzi, hogy az útkereszteződésnél - a megállás helyét jelző útburkolati jel előtt, ilyen útburkolati jel hiányában az útkereszteződésbe való behaladás előtt - meg kell állni, és a keresztező (betorkolló) úton érkező jármű részére elsőbbséget kell adni.

Tehát a feladat két részből áll:

  1. Kötelező megállás – tehát csak a lassítás nem elegendő -,
  2. és elsőbbségadás a keresztező úton érkező járművek részére.

A megállási kötelezettség elmulasztása egyébként akár 30 ezer forint büntetéssel (és 5 büntetőponttal jutalmazva) is járhat.

A fent említett KRESZ szabály pontosan rendelkezik a kötelező megállás helyéről, és ezzel kapcsolatban tapasztalom a káoszt a vezetők fejében. Pedig a szabály egyértelmű:

  • vagy a megállás helyét jelző útburkolati jel előtt, (ezzel nem lehet gond)
  • vagy ha ilyen nincs, akkor az útkereszteződésbe való behaladás előtt.

Ez utóbbi esetben nincs ennél pontosabban meghatározva, hogy hol. Nyilván elvárható, hogy olyan helyen, ahol a jármű kereszteződésbe belógó orra még nem akadályozza az érkezőket, de ugyanakkor olyan mértékben behúzódva, hogy be is láthassunk a keresztező útra. Egyébként a KRESZ általános főszabályai és a bizalmi elv alapján azt elvárhatjuk egy a védett úton érkező járműtől, hogy benyúló orrunkat észlelvén, ha maga elé nem is enged, de legalább néhány centis nyomeltérést alkalmazva kikerülje a járművünk elejét.
De a lényeg, hogy útburkolat hiányában nem a tábla vonalában kell megállni!

Jól látható, hogy a STOP tábla után 10-12 méterre van a kereszteződés, tehát itt nem is lenne értelme a tábla vonalában megállni.


Érdekes kérdés merült fel egy járművezetőben, aki megállt egy másik jármű mögött, aki közvetlenül a megállás helyét jelző vonal előtt állt, várva az elindulás lehetőségét, majd egyszerre elindult vele. Hiszen a második helyről is jól belátta a kereszteződést, és egyszer már megállt a megállás helyét jelző vonal előtt. Hivatkozva arra, hogy a szabály nem rögzíti, hogy előtte mennyivel kell megállni.
Mivel a jogalkotó szándéka nyilván az volt, hogy a járművek a legnagyobb biztonságot nyújtó álló helyzetből győződjenek meg az elsőbbségadás lehetőségről, és hogy ebből a pozícióból ez teljesíthető volt, én elfogadom ezt az érvelést.
De ötödikként, hatodikként állva, ahonnan már biztos, hogy nem látható be a kereszteződés, ez a magatartás nem fogadható el, a vonalhoz érvén újra meg kell állni.


Külön kiemeli a KRESZ a vasúti átjáró előtt elhelyezett STOP táblát, illetve a kereszteződésektől eltérően másképpen rendelkezik a megállás helyéről, ha útburkolati jel nincs felfestve.

Ilyen esetben az „ÁLLJ! Elsőbbségadás kötelező” jelző tábla előtt kell megállni és tovább haladni csak abban az esetben szabad, ha a vezető meggyőződött arról, hogy vasúti jármű nem közlekedik.

Jogos ez a megkötés, mert amíg útkereszteződésben elvárható, hogy a belógó jármű orrát a védett úton érkezők kikerüljék ki, addig a vonat a kötött pályán nem tud ilyet tenni. Nyilván persze ilyen esetben a közút kezelőjének feladata a táblát úgy elhelyezni, hogy az előtt megállva a vasúti pálya jól belátható legyen.


Még egyszer összefoglalva:

„ÁLLJ! Elsőbbségadás kötelező” jelző tábla esetén az elsőbbségadást megelőzően meg kell állni a járművekkel!

Ha van, akkor a megállás helyét jelző útburkolati jel előtt,
Ha nincs, akkor:

  • útkereszteződésben a behaladás előtt, célszerűen olyan helyen,ahol a keresztező út már jól belátható, de az érkező járműveket nem akadályozzuk
  • vasúti átjáróban pedig a tábla előtt, azaz a kocsi orra maximum a tábla vonalában legyen.

     

És végül egy érdekes helyzet, illetve feladvány!
Mi van olyankor, amikor egy kereszteződéshez érve előttem csak „Elsőbbségadás kötelező” tábla van, balra szeretnék kanyarodni, de a kereszteződés túloldalán a szemből érkező előtt STOP tábla van.
Vajon ilyenkor ki mehet tovább elsőként?

A válasz megtalálható a http://kreszklub.hu/kreszforum/elsobbseg-a-stop-tablanal/ oldalon.


 

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.09.24
Az ellenőrzött autósok mintegy ötödét büntették meg a rendőrök az egyhetes TISPOL akció alatt,....
2019.09.24
Idén már harmadik alkalommal rendezik meg a balesetmegelőzési és biztosítási témahetet, a Biztonság....
2019.09.24
Az autóközlekedés történetének világszerte talán legismertebb legendája került a múzeum....
2019.09.24
A lehető legjobban szerepelt az Euro NCAP tesztjein a márka első nagyvárosi SUV-modellje. Különösen....
2019.09.23
- Tíz év után először világszerte csökken a légi úton szállított áru mennyisége ebben az évben,....
2019.09.23
Júliusban növekedett éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma Európában, az év első....
2019.09.23
Az orosz autóbuszpiacra 1.200 új jármű lépett be 2019 augusztusában, ami elképesztően magas, 43,9....
2019.09.23
Muhammad Zaenal Abidin Indonéziából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu....
2019.09.23
A Toyota és a CleverShuttle nevű fuvarmegosztó startup több mint 2 millió kilométert tett meg....
2019.09.23
Tovább egyszerűsödött az e-kárbejelentő alkalmazás, a fejlesztésekkel mától külföldi-,....