Volkswagen

Legyártották az utolsó Volkswagen Phaetont

2016.03.22.

Március 18.-án elkészült az utolsó példány a Volkswagen luxusautójából.

14 év gyártás után a Volkswagen befejezte a Phaeton gyártását. Az utolsó példány egy 335 lóerős, 4,2 literes benzines V8-as motorral szerelt fekete autó volt. A Phaeton a kezdetektől egy speciális, látogatói élménycentrumként berendezett üvegfalú gyárban készült Drezdában, manufakturális körülmények között.

A Volkswagen bejelentette, hogy a gyárban ezután egy interaktív kiállítást rendeznek be az elektromos hajtású modellek és egyéb digitális fejlesztések számára. Amíg átalakítják a gyárat, addig csak speciális eseményeket rendeznek majd itt, illetve autóátadásokat fognak tartani a kiemelt ügyfeleknek.

A Phaeton nem kap utódot, a nemrég bemutatott Phidon nem itt fog készülni, és az a luxuskocsi csak Kínában lesz kapható. Korábban a Volkswagen azt jelentette be, hogy egy teljesen elektromos hajtáslánccal jön majd a Phaeton II, de az még bizonytalan, hogy mikor kezdik el gyártani.

A közel 500 drezdai alkalmazott nagy részét Zwickauba és egyéb más Volkswagen gyárakba fogják áthelyezni, a többiek maradnak az üvegfalú gyárban az átalakítások után is.

A Volkswagen azonban nem örökre fejezte be az autógyártást Drezdában, legalábbis Thomas Aehlig, a drezdai üzemi tanács elnökének nyilatkozata erre utal: „A legmagasabb minőségű járművek gyártásának egyszer, a közeljövőben újra el kell majd kezdődnie itt. Az itteni munkaerő és a gyár megérdemli ezt.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....
2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....
2025.12.24
A korábbi F1-es versenyző és versenybíró, Johnny Herbert úgy véli, 2026-ban senki sem érezheti majd....
2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....