Audi

Lézerfénnyel világítja be az Audi Las Vegast

2014.01.04.

Az Audi a Las Vegas-i elektronikai vásárra felfrissítette a 2013 őszén, Frankfurtban már kiállított Sport Quattro tanulmányautót. Csak a fényszóróit cserélték le, mégpedig lézerfényű darabokra.

A lézeres fényszórót korábban már 2014-es Le Mans-i 24 órás versenyre készített R18 TDI e-Tron Quattro versenyautóban bemutatták, most azonban már a Sport Quattro tanulmányt is felszerelték vele. A „plazma piros” színben pompázó, konnektoros hibrid sportkocsiban a mátrix LED technológiát a lézerrel kombinálták. A két-két négyszögletű lámpatest közül a külső mátrix LED-esek a tompított, a belső lézerdiódásak pedig a távolsági fényt adják, utóbbiak fénye egy speciális lencserendszeren keresztül vetül az útra. Számos előnye van a manapság a legkorszerűbbnek számító lézeres világítástechnikának az eleve igen hatékony és takarékos mátrix LED rendszerrel szemben: kisebb a fogyasztása, háromszor nagyobb a fényereje, és kétszer messzebbre, 500 méteres távolságra elér a fénye.

Ahogy az eredeti Sport Quattro tanulmányautót, úgy a Sport Quattro Laserlightot is az RS6-ból és az RS7-ből ismert kétturbós, 560 lóerős négyliteres V8-as mozgatja, azonban a benzinmotor és a váltó közé még elhelyeztek egy 150 lóerős villanymotort is. Így a hibrid hajtásrendszer összteljesítménye eléri a 700 lóerőt, nyomatéka pedig a 800 Nm-t. A szénszálas karosszériaelemekkel könnyebbé tett, de azért így is 1850 kilogrammot nyomó, 4,6 méter hosszú tanulmányautónak mindössze 3,7 másodpercre van szüksége a 100 km/h-ra történő gyorsításhoz, a végsebessége 305 km/h. Ha nem a sportos, hanem a takarékosságra hibrid hangolt üzemmódban használják, akkor akár 2,5 liter benzinnel is megelégszik 100 kilométeren, persze úgy mérve, hogy a táv felét tisztán elektromos hajtással teszi meg. Pontosan ennyi hatótávolságot biztosítanak ugyanis a 14.1 kWh kapacitású, hátul elhelyezett lítium-ion akkumulátorok.

A Sport Quattro Laserlight tanulmányautó funkcióinak kezelése az MMI rendszer legújabb változatán keresztül történik, melynek menüje az okostelefonokéra hasonlít, a látványos 3D-s grafikájáért pedig az Nvidia Tegra 30 grafikus vezérlő chip felel.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
Elődje sikerét megismételve nem egyszerűen maximális ötcsillagos teljesítményt nyújtott a vadonatúj....
2024.04.16
A BMW Group az év első negyedévében világszerte összesen 594 671 darab új autót értékesített. A....
2024.04.16
Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – az Útinform reggeli jelentése. ..
2024.04.16
A Porsche sportautó-gyártó tavaly több nyereséget ért el. Ebből a dolgozók is profitálnak. A....
2024.04.15
Ismét felvillanyozódott a Hyundai márka és újabb elektromossal bővíti márkakupa-sorozatát. ..
2024.04.15
Visszatér a tél Ausztriába, hétfőn figyelmeztetést adtak ki az autósoknak – írja a Heute című....
2024.04.15
Miért áll egy kihegyezett versenyautó egy hófödte versenypályán, és miért sorakoznak mögötte....
2024.04.15
Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) és az Audi Hungaria tárgyaló delegációi közötti....
2024.04.15
Az Audi több mint 20 új, tisztán elektromos, plug in hibrid és hagyományos, belső égésű motorral....
2024.04.15
Április 9-én Pekingben mutatta be legújabb, működésének első öt évében kapacitás- és....