P+R

A ló vontatta kezdetektől a határtalan lóerőig II. rész

2018.06.06.

Bakról vagy nyeregből irányította-e a hajtó a kocsi kocsit? Milyen szerepe volt a lógós, svindler lónak? Erről is beszéltünk interjúnk első részében Dobos Gáborral, a kocsi kocsimúzeum vezetőjével. Mostani interjúnkból kiderül, hogy a kőrisfa maga a mesevilág, van, akinek elhomályosodik a szeme az érzékenységtől a múzeum kovácsműhelye előtt, s hogy Dobos Gábor nem a múltban él, kedveli a korszerű motorizációt is. 

Milyen volt a kocsi kocsi kereke?

Először vasalatlan, később vasabroncs szorította össze.

A bognárműhely mellett berendeztek itt, a múzeumban egy kovácsműhelyt is, nyilván erre is szükség volt a kocsikészítéshez.

Persze, ez is része a kocsi fejlődéstörténetének. Két fújtatót is szereztünk, egy lábbal hajtósat és egy bőröset is. Van egy 300 éves barokk üllőnk, amit most elvitt magával egy kiállításra az eredeti tulajdonosa. Gyönyörű darab, kicsit sajnálom, hogy felújítják, félek, elveszik a patinája. Egyébként megfigyeltem, hogy érdekes módon az idősebb látogatók nagy többsége a kovácsműhely láttán hatódik meg. Volt, akinek el is homályosodott a tekintete, annyira előjöttek régi mesterségének, no meg gondolom a fiatalságának az emlékei.

Gábor, a maga által készített kocsiknak milyen kereke van?

Én elsősorban tárcsafékes, és gumirádlis kerekű kocsikat csinálok, de a népies kocsik hagyományos kerekeit is én készítem.

Kinek adja el?

Csináltam például egy míves, esküvői, társasági Landauer kocsit Lázár Vilmosnak, az ismert fogathajtók édesapjának. Különböző rendezvényeken a tévében láttam viszont, például Mága Zoltán többször is ezen vonult be egy műsorba hegedülni.1998-ban elkészítettem egy hintó, nem megrendelésre, gondoltam, megjön rá a vevő. Akkoriban a lónak alig volt értéke. Egyszer telefonált valaki, hogy a lánya esküvőjére kellene a hintó, adjam neki bérbe, kaucióként itthagy nálam 6-8 lovat. Nem adtam oda, aztán később lett is méltó gazdája.

Milyen fából dolgozik?

Akác, kőris, fenyő, bükk, amiket elsősorban használok, minden alkatrésznek megvan a hozzáillő fafajtája. Én a kőrisfát szeretem, az az egyik legjobb, élmény vele dolgozni, szinte mesevilág.

Látom, hogy a régi kocsi favázát fűzfavessző borítja. Ez nemcsak szép, de gondolom az is fontos szempont volt, hogy könnyű legyen.

Igen, de egyedül a vesszőfonás az, amit nem magam csinálok a kocsihoz. Egyébként nagyon nehéz rá embert találni.

Gábor, kik jönnek meglátogatni ezt a múzeumot?

Teljesen vegyes a közönségünk. Azt már megtanultam, hogy a gyerekek figyelmét talán ha húsz percig lehet folyamatosan lekötni, ezért találtam ki mindenféle interaktív játékokat, rövidesen ilyenné alakítom át a múzeumot, ahol egyébként húsz különböző kocsi található. Az idősebb korosztály több óráig is elidőzik a múzeumban, hallgatva a tárlatvezetést. Bekapcsolódnak az épp aktuális témába, és aminek nagyon örülök, kérdéseket tesznek fel. Érdekes, hogy a látogatók közül sokan mondják, hogy a bakancslistájukra fölvették a mi múzeumunkat, tehát nem véletlenszerűen esnek be. Általában a látogatás végén derül ki, hogy ki, mivel foglalkozik, ilyenkor néha kétségbe is esek, hiszen a járműfejlődés történetéről tartottam kiselőadást például olyan embernek, aki fejlesztő repülőmérnök volt. Szégyenben azért soha nem maradtam. Egyszer a Közlekedési Múzeumból – ahonnan kaptam három kocsit – is eljöttek meghallgatni, mert állítólag szenvedélyesen tudok beszélni a kocsiról, a járműfejlődés kezdeteiről.

A hagyományos szekerek, ló vontatta kocsik, hintók mellett a motorizáció mennyire áll közel önhöz?

Minden járművet szeretek. Régebben egy finn, a lovaskultúra igényes, de ennek megfelelően drága termékeivel foglalkozó cég területi képviselőjeként egy 124-es Mercivel jártam a régiót, jól bírta, pedig utánfutóval közlekedtem, benne az áruval. Most egy Skoda Oktáviám van, tökéletes. Néha elgondolkodom, milyen egyszerű is vezetni egy korszerű autót, ha például féeznem kell, csak megnyomom a pedált, s az autó engedelmeskedik. A ló viszont nem mindig azt akarja, amit én, ráadásul 5-6 mázsával nehezebb is nálam. Én most abban a helyzetben vagyok, hogy átélhetem, kutathatom, átadhatom a magyar járműipar fejlődéstörténetét, ráadásul itt Kocson, ahonnan a kezdetektől eljutottunk a máig.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....