BKV

Ma van a Közlekedési Kultúra Napja

2020.05.11.

A BKV minden évben a Közlekedési Kultúra Napján mond kiemelt köszönetet utasainak és munkatársainak. Idén azonban ez a nap is más, ahogyan már két hónapja minden nap más a Társaság életében.

Május 11-e a Közlekedési Kultúra Napja. Idén hatodik alkalommal rendezik meg, aminek célja a közlekedésbiztonsági kockázatok tudatosítása, a cselekvésre ösztönzés és az együttműködés fontosságának hangsúlyozása a közlekedők között, utazzanak akár földön, vízen, levegőben, közösségi közlekedéssel, saját járművel vagy gyalogosan. A BKV idén a Közlekedési Kultúra Napja alkalmából külön megköszöni a rendkívüli kitartást és helytállást kollégáinak, és utasainknak azt a fegyelmezettséget, ahogyan járványhelyzet idején is használják a BKV járatait.

„Fontosnak tartom, hogy csatlakozzunk minden olyan eseményhez, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a közösségi közlekedés közös ügyünk. A BKV vezérigazgatójaként régóta tapasztalom és tudom, hogy kollégáim elkötelezetten végzik feladatukat. Ez a mindannyiunk számára nehéz helyzet most mégis láthatóbbá tette ezt mindenki számára. Bár kollégáim, dolgozzanak bármilyen területen,  ugyanolyan erőbedobással, profizmussal kezelik ezt az állandóan változó, nem könnyű helyzetet, mint ahogy eddig is végezték munkájukat, mégis, az, hogy a járványhelyzetben nap mint nap helytállnak, köszönetet érdemel” – hangsúlyozta Bolla Tibor a BKV vezérigazgatója A Közlekedési Kultúra Napja kapcsán.

2015 óta a résztvevő szervezetek és megrendezett programok száma évről évre nő. Az idei alkalom különleges, hiszen a jelenleg érvényes járványügyi intézkedések értelmében el kellett halasztani minden személyes jelenlétet igénylő rendezvényt. A BKV a személyes találkozások pótlására az eddigi online tartalmak megosztása mellett virtuális telephely-látogatási sorozatot indít. A sorozat részei egy-egy buszgarázsba, villamos kocsiszínbe kalauzolják el majd a nézőket a nyílt napok vezetett túráihoz hasonlóan.

A BKV a járványhelyzet kezdete óta hoz utasai és dolgozói védelmét szolgáló intézkedéseket: szünetel az elsőajtós felszállás, kordonnal választották el járművezetőinket, folyamatosan védőfelszerelést biztosítanak dolgozóknak és home office-ból látják el feladataikat azok, akik számára ez megoldható. Intézkedéseikről bővebben itt olvashatnak: https://www.bkv.hu/hu/koronavirus.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.31
Figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére péntek éjfélig a HungaroMet, hevesebb....
2024.05.30
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.05.30
Nagyon várta a szezon második futamát a Velenczei-Vánsza kettős, hiszen az első versenyt hamar be....
2024.05.30
Valaki bort, mások táskát terveztetnek autómárkájukhoz, a Nissan most Smell My Dust néven dob....
2024.05.30
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.30
Nézze meg a videót! ..
2024.05.30
Május 25-én, szombaton a Magas-Tátrában, a Hunfalvy-hágó (Chata pod Rysmi) közelében lezuhant egy....
2024.05.30
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei....
2024.05.30
Kategóriát teremtett a Toyota 1994 májusában, amikor a városi SUV első generációját bemutatta. Ma....
2024.05.30
Az egyre növekvő kereslet kielégítése érdekében a klímaberendezésekre, párátlanításra és fűtésre....