magyarok a világ járműgyártásában

Magyarok a világ járműgyártásában: Bejczy Antal

2013.09.01.

A Mars-felderítő jármű alkotógárdáját magyar származású mérnök vezette. Bejczy Antal professzornak harminckét év alatt hat szabadalma, és több mint negyven újítása volt.

1930-ban született Ercsi Sina-telepen. Gyermekkorát a mai Besnyő területén, Göböljáráson töltötte, ahol édesapja, Bejczy Jenő főintéző volt. Középiskoláit Kalocsán, a jezsuitáknál végezte. Esti tagozaton beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karára.

1956-ban elhagyta az országot. Norvégiában fejezte be tanulmányait, ahol egyúttal doktori címet szerzett alkalmazott fizikából. Az atomreaktorok szakértőjeként 1966-ban NATO-ösztöndíjjal az Egyesült Államokba került, a Cal-Tech (California Institute of Technology) műszaki egyetem fizika tanszékére.

Három év múlva kutatói állást kapott a NASA legnagyobb intézetének számító, még a Kármán Tódor alapította Jet Propulsion Laboratoryban (Sugárhajtás-laboratórium), ahol azután a távirányítású robottechnika részlegét vezette. A magyar szakembernek több mint 150 publikációja jelent meg a robottechnológia és a távirányítás területén, továbbá e témakörben hat találmányát jegyezték be az Egyesült Államokban, s 41 kitüntetéssel elismert újítást mondhat a magáénak. Egyik alapítója volt a több mint 300.000 tagot számláló IEEE (Amerikai Elektromos és Elektrotechnikai Egyesületek Szövetsége) szervezet keretében alapított Robotika és Automatizálás Egyesületnek.

1969-től nyugdíjazásáig, 32 éven át dolgozott a világhírű kaliforniai Jet Propulsion Laboratory (JPL) kutatójaként, a távoli űrkutatás témáiban. E mellett, a St. Louis-i Washington Egyetem robotika tanszékének volt tanszékvezetője.
 

1997-ben került sor főműve (bár természetesen ez a fajta kutatói tevékenység ma már mindig csapatmunka), a Sojourner névre hallgató Mars-járó bemutatkozására.

A Mars-autót hat darab, tizenhárom centiméteres átmérőjű, kerékbe épített villanymotor hajtotta, ezekhez és a mérőműszerekhez a Sojourner tetejére épített harmadnégyzetméternyi és tizenhat kilowattos teljesítményű napelem szolgáltatta az energiát. A jármű percenként negyven centiméteres sebességgel haladt, aztán három hónapos adatgyűjtés után akkumulátorai lemerültek, és megszakadt vele a kapcsolat.

Bejczy professzornak harminckét év alatt hat szabadalma, és több mint negyven újítása volt. Százötven tudományos cikk szerzője, tíz szakmai könyv társszerzője és több tucat tudományos konferencia előadója.

Forrás: magyarjarmu.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az....
2024.05.09
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson....
2024.05.09
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA)....
2024.05.09
Nem mindennapi teljesítmény büszke birtokosa egy budapesti Volkswagen Jetta és annak gazdája, Szűcs....
2024.05.09
Aki ellátogat a ZKW autóipari beszállító üzemébe, bepillantást nyerhet a raktárlogisztika jövőjébe....
2024.05.09
Lébény közelében egy szakaszon lassan halad a forgalom - írja csütörtökön délelőtt fél 11-kor a....
2024.05.09
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű,....
2024.05.09
Tegnap írta alá az Audi Hungaria Iskolaközpont Győr – Audi Hungaria Deutsche Schule Győr és a....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. három....
2024.05.09
Rosszul lett egy utas az Austrian Airlines osztrák légitársaság Bécs felé tartó járatán.....