– Általánosban és a középiskolában nem voltam áldott jó gyerek, inkább öntörvényű, ugyanakkor tisztelet tudó és udvarias, a szüleimet így utólag sajnálom is az elkövetett csínyek miatt, az eredményem is attól függött, volt-e kedvem az adott tantárgyhoz, témakörhöz – mondja Márton Róbert, aki Budapesten a Verebély László villamos energia-ipari technikumban végzett 1991-ben. Az autókhoz viszont vonzódott, még nem volt 17 éves, de már elkezdte a jogosítvány megszerzését és éppen betöltötte, amikor meglett – a B és a C kategóriát is MHSZ-nél, vagyis a Magyar Honvédelmi Szövetségnél kapta. Ladán, illetve kormányváltós Avia teherautón tanult, minden vizsga elsőre ment neki, kivéve az egészségügy.



– Nevelőapám Zsigulival már korábban tanított, érdekes volt, hogy gyorsabban ment, mint a kempingbicikli – mondja. Az első gyakorlati vezetés órán azt mondta neki az oktató, menjenek egy kört a Dagály utcai telepen, s mikor látta, hogy nem nulláról indul, mindjárt ki is vitt a belvárosi forgalomba.

A családban először, a 80-as években kétütemű Wartburg kombi szolgált, de már padlóváltós, utána Zsigulijuk is volt, 1200-as. A friss jogosítvánnyal édesanyja Opel Asconáját hajtotta, míg össze nem törte. Élete egyetlen, első és utolsó balesete volt, azóta koccanás se. – Én voltam a hunyó, de azon a bizonyos Húsvét hétfőn kivédhető lett volna, ha józan a másik fél, de nem így történt – emlékszik vissza, hozzátéve, személyi sérülés nem volt, gazdasági totálkár igen, de jó figyelmeztetés volt az élettől.

– A balesetem óta számolom, hány kilométert tettem meg, szerintem felette vagyok az egymilliónak, ráadásul nagyon dinamikusan vezetek, a határokon, ám a rendőséggel nagyon ritkán van problémám, itt is szabálykövető vagyok – mondja, hozzátéve, ki nem állhatja a szabálytalan parkolást, az előzni tilosban előzést és az ok nélküli tötymörgést. A gyorshajtással úgy van, tudja, hol, menyivel lehet menni. Belefuthat ugyan egy frissen kirakott 30-as táblába, de ez nem jellemző.



Első autóját már a feleségével vette, az Audi 80-as akkor már 16 éves volt és svájci import. Benzines és automata váltós, nagyon szerette, s akkor egy életre megkedvelte az automata váltót. Szerinte nagy találmány, mint ahogy az elektromos autó is.

Egy évet katonáskodott, teherautó sofőrként és századírnokként szolgált Nagykanizsán – ő volt az, aki lehetett borostás. A laktanya tűzoltóautóját vezette egy DAC 666-ost. – Messze volt, így rendszeresen stoppal jöttünk haza és egyszer egy tréleren levő vadonatúj, fóliázott ülésű autóba ültettek bennünket – emlékszik vissza az egyik útra. Hátrafelé néztek, Budapest határába rakták ki őket, ma már biztosan nem engedik beülni a stoppost a zsír új gyári autóba, plusz veszélyes is.

Leszerelése utáni első civil foglalkozása közel másfél év útkereséssel jellemezhető, vendéglátással, vállalkozással, majd 1994 őszén számítógép-hálózat telepítőként kezdett dolgozni. Ez akkor még ment középfokú végzettséggel, az osztályából maximum négyen tudtak továbbtanulni. – Számítógép-hálózatot, szünetmentes áramforrást telepítettünk, örültek, amikor jelentkeztem és látták az elektromos végzettséget – mondja Márton Róbert, hozzátéve, még ma is létezik a cég. Három és fél évet dolgozott ott, gyorsan ment felfelé a „ranglétrán”, komplett projekteket is vitt és akkor már jött a céges autó is. Jó, az első még csak egy kétütemű, kormányváltós Wartburg volt, s miután nagyon komoly műszerekkel dolgoztak, a csomagtartóban az autó értékének 15-20 szorosa is lehetett. Ez inkább kulcsos autóként szolgált, de a végére már kiérdemelt egy dedikáltat is, az 1300-as Lada kombi ötsebességes volt.



– Az egyik nap Pécsen, a másikon Debrecenben voltunk, előfordult, hogy több hétig dolgoztunk egy-egy projekten és csak hétvégére mentünk haza – emlékszik vissza. Nagy megrendelőjük volt többek közt a MOL, de sokat dolgoztak a rendőrségnek és egy még ma is létező országos banknak is. Feleségével is egy szolnoki MOL-os munka kapcsán ismerkedtek meg, 1996-ban házasodtak össze. Ő ma egy pénzintézetnél dolgozik, korábban, még az ÁFOR-os, majd a MOL-os időkben hosszú időt töltött az olajosoknál.

Két lányuk van, Kamilla 15, Emese 12 éves, a nagyobbik ősszel egy szolnoki kéttannyelvű gimnáziumban kezd, angol szakon. Kamilla sokáig klasszikus balettet tanult, plusz táncolt, mindkét lány kosárlabdázott. – Sajnos, a lányaimat az úszásra nem tudtam rávenni, magam 6 éves koromtól úsztam, és néhány évet vízilabdáztam is. 15 évesen hülye gyerek voltam és abbahagytam, a kamaszkor elvitt, a mostani eszemmel már sajnálom, lett volna benne kifutás – mondja, hozzátéve, az úszás szeretete megmaradt.

A házasság majd első éve távkapcsolat volt, sokszor csak hétvégére jutott haza, s mivel a felesége munkahelye jobb, biztosabb volt mint az övé, neki kellett lépnie. Szolnokon a MOL-hoz ment el tartályautó sofőrnek, de ehhez el kellett végeznie az ADR-tanfolyamot, hogy veszélyes anyagot szállíthasson, plusz az árufuvarozóit, plusz meg kellett csinálnia az E-kategóriát is.



– Ez adódott, az volt a lényeg, hogy legyen munkám Szolnokon, könnyen ment a váltás. Napi 4-600 kilométer vezetett, jellemzően Szajolban töltöttek, de időnként Kecskemét vagy Algyő is képbe került. Egy 15 köbméteressel kezdett, volt 25 és végül a 35 köbméteres is, nagyobb nem lehet, mert besokall a guruló össztömeg. A KPM-esek időnként szerették is őket méregetni. – Sok millió liter üzemanyagot vittem a benzinkutakhoz, téeszekhez, nagy vállaltokhoz, de voltak hetes kiküldetéseink is Szlovákiába – mondja. Érdekes, ahogy az előző munkahelyén, a MOL-nál is 3,5 évet dolgozott.

Kicsit kényszermegoldás volt Márton Róbertnek a sofőrködés, előtte többszintes irodaházakban tervezett számítógépes hálózatokat, hiányzott neki az agymunka. – Csak bő fél évig élveztem a tartálykocsizást, egyszerűen unatkoztam, a váltásért sokat tett a Solt Kecskemét közötti egyenes út. Egy komplett ebédet meg lehetett enni, akár késsel villával is, nem kellett sokat gépészkedni, csak a nyomvályúkra kellett figyelni, hogy nem tréfáljanak meg – emlékszik vissza.



A tartálykocsis évek alatt elvégezett egy felsőfokú számítástechnikai tanfolyamot. Megpróbálta a Gábor Dénes főiskolát is, de túl drága lett volna, nem fért bele a büdzsébe. Ez egy komoly 3 éves képzés volt, ugyanúgy szakdolgozatot kellett íri, mit egy főiskolán, és ebben a szakmában nem feltétlenül a papír a lényeg.

A Nissan égisze alatt működő szoftverfejlesztő céghez, a Summit-Xforms Kft.-hez ment. – Olyan ember vagyok, ha valamit megszeretek, azt megtanulom, mire idejöttem a céghez, már azon a szinten voltam, mint egy átlagos friss diplomás. 1995-ben már laptopot használtam, és tényleg kellet a mérési eredményekhez, igaz akkor még flopiról telepítettük az Office-t és Windows 3.11 futott a gépen – mondja. Érdekes, hogy a technikumban még nem fogott meg igazán a programozás, el kellett telnie annak a pár évnek, hogy elkezdjen érdekelni.

Eleinte az importhoz, gépjármű kereskedelemhez, finanszírozásához adtak a szoftveres támogatást. Neki ez teljesen új volt, főként a gépjármű-biztosításokkal kapcsolatos programmal dolgozott. Itt 2001-től 2008-ig volt, elsősorban Windowson futó alkalmazásokat fejlesztett.

2008. januártól volt egy kitérője, ami később nagyon hasznosnak bizonyult, 3,5 év alatt egy másik vállalkozásnál kitanulta a webes szoftverfejlesztést.



– 2011-ben jöttem vissza céghez, akkor már DLM Solutions Kft. volt a neve és a Nissan és több más ügyfél mellett már a Hondának is dolgozott – mondja. 2013 óta vezeti a webfejlesztői részleget, csapatuk álmodta meg és szoftveresen máig támogatja portálunkat, az autoszektor.hu-t is. – Ez egy mini programnak indult, de növekszik a látogatottság és ilyenkor oda kell figyelni, hogy működőképes maradjon – mondja.

A DLM Solutions időközben „túlment” a gépjárműszektoron, egyik zászlóshajójuk egy Operel vállalatirányítás rendszer, ennek is van már gépjárműves szekciója amit például a Honda kereskedelmi hálózata már használ. Szolgálati autóként Márton Róbert egy Civicet hajt, de nagy álma az elektromos autó, beleszeretett a Teslába. – Tempósan vezető sofőr vagyok, a villanyautónál nem kell várni a gázreakcióra, remélem nem lennénk életveszélyes párosítás – mondja, hozzátéve, az ár még nem az ő pénztárcájához szabott.